Hirdetés

Kolozsvári Kikötő – Újabb mű születik a jó fordítással

•  Fotó: Szentes Zágon

Fotó: Szentes Zágon

Fiatal erdélyi magyar költők román nyelvre fordított verseit mutatták be, és az egykori Jugoszláviához tartozó országokból érkezett költőket láttak vendégül az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) által szervezett, Kolozsvári Kikötő 2.0 – Kárpát-medencei fiatal magyar írók találkozója elnevezésű rendezvénysorozaton, amelyen hét ország huszonhat fiatal alkotója vesz részt december 5. és 7. között.

Kiss Előd-Gergely

Kiss Judit

2016. december 06., 19:172016. december 06., 19:17

2016. december 08., 14:222016. december 08., 14:22


Fontos, hogy a lefordított szöveg jó legyen

Kortárs román nyelvezetre ültették át a szövegeket, míg a magyar irodalom korábbi fordításait régebbi, 20. század eleji román nyelvezetre – hangzott el a Linişte, pace, perversiuni, heppiend – tineri poeţi maghiari din Transilvania (Csend, béke, perverziók, heppiend – fiatal erdélyi magyar költők) című antológia hétfői kolozsvári bemutatóján. Az antológiát korábban már bemutatták a kincses városban, a mostani esemény újdonsága az volt, hogy a kötetben olvasható versek szerzői, maguk a magyar költők olvastak fel románra fordított verseikből. A bemutatónak a főleg román, angol, német nyelvű könyveket árusító BoockCorner könyvesbolt adott otthont.

André Ferenc költő a felolvasást követő beszélgetésen elmondta: először fordították le a verseit románra. Mint mondta, volt, amikor sikerült visszadni az eredeti, magyar szöveget, volt, amikor nem, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy maguk a lefordított szövegek jók legyenek. A fordítással van, ami elvesz, ugyanakkor az átültetés hozzá is tesz valamit az eredeti tartalomhoz – hangzott el. Varga László Edgár, lapunk volt munkatársa úgy vélekedett, egy jó fordítás eredménye tulajdonképpen új mű. Hozzátette, mivel ő rengeteg utalást tesz verseiben 20. századi magyar költőkre, nem biztos, hogy ez átadható a fordításban.

Mint arról beszámoltunk, a besztercei Max Blecher Kiadó gondozásában napvilágot látott kiadványt először az október 4. és 9. között zajló, IV. Transilvania Nemzetközi Könyvfesztivál keretében mutatták be. Akkor Claudiu Komartin, a könyv szerkesztője és Ștefan Baghiu, a kötet gondozója olvastak fel verseket André Ferenc, Fischer Botond, Gondos Mária Magdolna, Horváth Benji, Gothár Tamás, Kulcsár Árpád, Varga László Edgár, Serestély Zalán és Kali Ágnes tollából. Ștefan Baghiu elmondta: két évvel ezelőtt találkozott először a kortárs fiatal magyar költők verseivel, pontosabban azoknak angolra fordított változatával, és tavaly nyáron szervezték az egyhetes alkotótábort, ahol az erdélyi magyar és román költők találkoztak. Ennek eredménye, hogy Dósa Andrei fordításának köszönhetően olyan szövegekhez jutottak, amelyek visszatükrözik az eredeti verseket, ugyanakkor román nyelven is élvezhetők.

Szerencsés helyzetben a „kis” nyelven írt költészet

A Kolozsvári Kikötő Ex-Yu bárka elnevezésű rendezvényén egy horvát, szerb és szlovén költő találkozott kedden az érdeklődőkkel. A szlovéniai Marko Pogacar, a horvátországi Karlo Hmeljak és a szerbiai Bojan Savic Ostojic a Sapientia egyetemen tartott kötetlen beszélgetésen többek közt arról ejtett szót, mit jelent számára az Ex-Yu megnevezés, vagyis az, hogy a volt Jugoszláviához tartozó országokból érkezett.

László Noémi, a Helikon folyóirat szerkesztője, az esemény moderátora a Krónikának elmondta, az angol nyelvű beszélgetésből kiderült, a meghívottak úgy értékelték, az Ex-Yu szerencsés megfogalmazás, mivel nincs nemzeti felhangja. A horvát költő úgy nyilatkozott, az ő esetében például nem annyira fontos a nemzeti identitás, egyrészt mert vegyes, szlovén–horvát házasságból származik, másrészt mert Horvátországban az identitás inkább a valláshoz köthető. Bojan Savic Ostojic úgy fogalmazott, bár Szerbiában manapság sokan nem örülnek annak, ha ex-jugoszláviainak nevezik őket, olyanok is akadnak, akik nosztalgiával gondolnak Jugoszlávia egykori kulturális közegére.

A meghívottak közül egyébként csak Marko Pogacar él meg az írásból, Karlo Hmeljak vitorlázó, Bojan Savic Ostojic pedig franciatanár. Mindannyian 30 év körüliek, és már legalább négy verseskötetük látott napvilágot. „Az ex-Jugoszláviából érkezett költők egyetértettek abban, hogy egy kis nép nyelvén írt költészet szerencsésebb helyzetben van a 21. században, mint egy milliók beszélte nyelven, mondjuk angolul írt költészet. Hamarabb bekerül az illető irodalom vérkeringésébe egy horvátul, szlovénul, esetleg magyarul írt költészet, a szerzőket könnyebben meghívják nemzetközi fórumokra, mint azokat, akik világnyelveken publikálnak – esetükben ugyanis magasabbra van helyezve a léc” – mondta el László Noémi. A Kolozsvári Kikötő ma E-MIL-gálaesttel, Marosán Csaba színművész közreműködésével zárul.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés