
2010. május 18., 10:152010. május 18., 10:15
Liviu Ciulei mintegy 20 filmet jegyez rendezőként, színészként, illetve forgatókönyvíróként, de számos színházi előadás is fűződik a nevéhez, amelyeknek rendezője, szereplője vagy díszlettervezője volt. Színházi tapasztalatainak köszönhetően 10 évig volt a bukaresti Bulandra Színház művészeti igazgatója, de ugyanezt a feladatot látta el a minneapolisi Tyrone Guthrie Színházban is, ugyanakkor színházművészeti előadásokat tartott a Columbia Egyetemen és a New York Egyetemen. Liviu Ciulei a Bulandra Színház tiszteletbeli igazgatója.
Filmjei közül az egyik legismertebb a Liviu Rebreanu regénye alapján forgatott Akasztottak erdeje (Pădurea Spânzuraţilor), amellyel Ciulei a legjobb rendezés díját érdemelte ki az 1965-ös cannes-i filmfesztiválon. Az Akasztottak erdején kívül Ciulei 1957-ben forgatott első filmjét, a Kitörést (Erupţia) és az 1959-es Tűz a Dunán (Valurile Dunării) című alkotást vetítik le a TIFF-en. Liviu Ciulei alkotásain kívül az idei filmfesztivál 3×3 szekciójában a világhírű német filmrendező, forgatókönyvíró, Wim Wenders és az indiai Anurag Kashyap 3-3 filmjét tekinthetik meg az érdeklődők.
Az 1944-ben játszódó Tűz a Dunán című film – amely Kristályglóbusz-díjat nyert az 1960-as Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon – vetítésére meghívják a főszereplő, Irina Petrescut, akárcsak az Akasztottak erdeje két főszereplőjét, Victor Rebengiucot és Mariana Mihuţot.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.