
Majthény Annát Kilyén Ilka, Madách Imrét Györfi Csaba, Fráter Erzsébetet Ritziu Ilka-Krisztina alakítja
Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi
Örök érvényű emberi konfliktusrendszert, az édesanyja és felesége szeretete közt őrlődő férfi drámáját jeleníti meg a Kit szerettél, Madách? című előadás, amelyet a drámaíró születésének bicentenáriuma alkalmából vitt színre a nyárádszeredai Bekecs Táncegyüttes. Az elkövetkező időszakban számos erdélyi helyszínen bemutatkozó előadásról – amelyben két ismert erdélyi művésznő, anya és lánya játssza el az író édesanyja és felesége szerepét – Györfi Csaba koreográfus-rendezőt kérdeztük.
2024. február 04., 20:022024. február 04., 20:02
Kit szerettél, Madách? – ez a címe a nyárádszeredai Bekecs Táncszínház előadásának, amelyet Györfi Csaba rendező, koreográfus vitt színpadra a drámaíró születésének 200. évfordulója alkalmából, 2023 novemberében.
Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi
Györfi Csaba – aki jelenleg a Bekecs Táncszínház művészeti vezetője és a Nagyvárad Táncegyüttes koreográfusa, egyszersmind szabadúszó rendező és koreográfus – a Krónika megkeresésére arról beszélt, miért választotta témaként Madách Imre életét, nevezetesen azt, hogy
Miközben az anyós és a meny alapjaiban és apró részleteiben is teljesen különböző világa harcol egymással, közöttük a szelíd, az alkotásnak élő író felőrlődik, csatáikat az író szeretetének kizárólagos birtoklásáért vívják. Mindkét nő tisztán szeretne az Úr elé állni, számot vetnek eddigi életükkel, keresik a megnyugvást.
Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi
„Az előadásban a szereplők életük meghatározó eseményeit, tetteik mozgatórugóit, legbensőbb gondolataikat, érzéseiket tárják fel és megidézik a már halott Madách Imrét. Örök, szinte mindennapi téma: anyós és meny ellentéte, ellenségessége és a köztük őrlődő, mindkettőt szerető férfi tehetetlen fájdalma. Így élt és alkotta meg Az ember tragédiáját Madách Imre” – olvasható a produkció ismertetőjében. Györfi Csaba elmondta, két monodrámát írt a témában T. Pataky László, az egyik Fráter Erzsébet, a másik Majthényi Anna életéről szól.
Nem föltétlenül a tánc nyelvén „beszélünk”, vannak benne ugyan mozgások, minimalista koreográfiák, viszont arra törekedtem, hogy a két monológ szinte teljes egészében jelenjen meg az előadásban” – mondta a rendező, aki egyébként Madách Imre alakját formálja meg a produkcióban.
Ritziu Ilka-Krisztina játssza Madách feleségének szerepét az előadásban
Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi
Hozzátette, ily módon a nézők elé tárják ezt a konfliktusokkal teli emberi viszonyrendszert, ahogy a férfi őrlődik édesanyja és felesége között. „Örök érvényű emberi konfliktusrendszerről van szó, ez ma is így van sok esetben, hogy a férfi az anyja és a felesége „közé” kerül, meg kell küzdenie az ellentétekkel.
Hozzátette, az előadás egy családi látleletet tár a néző elé, betekintést enged Madách korába, az akkori etikettbe.
Két nő és a férfi. Örök érvényű emberi konfliktusrendszert jelenít meg a Bekecs Táncszínház produkciója
Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi
„Egyébként a nők szempontjából egyfajta visszatekintésről van szó, az egész színpadi helyzet olyan, mintha az anya és a feleség a haláluk előtt mesélnék el az életüket. Egyfajta gyónás-állapot: mi az, amit jól cselekedtem, mit kellett volna másként tennem, mi az, amit bevallok, és mi az, amiről még a halál pillanatában is hazudok – ezek a kérdések kerülnek előtérbe” – fejtette ki a rendező. Egyébként a Bekecs inkább táncra összpontosító előadásokat készített eddig, de most már kísérleteznek szöveges, prózaibb produkciókkal is, amelyek kicsit másfajta utakat keresnek.
Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi
„Kilyén Ilka színművész adta az ötletet, hogy lenne-e kedvem ezzel a szöveggel foglalkozni, az előadást megrendezni. Érdekesség még,
Mivel a Bekecs sokat turnézik, megpróbálunk minden kisebb-nagyobb településre eljutni, ahol az adott körülmények lehetővé teszik, hogy eljátsszuk ezt az előadást” – mondta el Györfi Csaba. Az előadásban Kilyén Ilka, Ritziu Ilka-Krisztina és Györfi Csaba lép színpadra, a zeneszerző Boros Csaba, a díszlet és jelmez Cristina Breteanu munkája.
Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi

Tircsné Dr. Propper Valéria: Madách Imre életének „tragédiája” címmel tart előadást a városházán Csíkszeredában, október 20-án, pénteken 18 órától.

Játék, színház és közvita egyben Az ember tragédiája című mű alapján készülő fórumszínházi esemény, amelyet Nagyváradon tartanak május 9-én, kedden tíz Bihar megyei középiskolás csapat, valamint egy egyetemi hallgatókból álló csapat részvételével.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
szóljon hozzá!