
Fotó: Biró István
Szerda este, a Viktor, avagy a gyermekuralom című előadást követően osztották ki a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei és a technikai személyzet tagjai között a 2012/2013-as évad művészeti és technikai díjait.
2014. március 20., 16:442014. március 20., 16:44
A művészeti tanács döntése, valamint a társulat szavazatai alapján odaítélt elismeréseket Tompa Gábor igazgató adta át. A Vlad Mugur-díjat idén Mezei Kinga, a Csipke, Máté Angi Mamó című regénye alapján készült előadás rendezője kapta. A díjjal azoknak a művészeknek a munkáját ismeri el a Kolozsvári Állami Magyar Színház, akik nem a tagjai társulatnak, de kiemelkedő művészi munkájukkal hozzájárultak az intézmény művészeti céljainak megvalósításához.
A teátrum legfontosabb elismerését, a Bánffy Miklós-vándordíjat, amelyet a Quadro Galéria támogatásával adnak át, Albert Csilla, Györgyjakab Enikő és kapta a Romok igaz menedék (rendező: Tompa Gábor) című előadásban nyújtott alakításukért.
A társulat díját Farkas Loránd vehette át a Kenyérzseb (rendező: Albu István), valamint a Nem élhetek muzsikaszó nélkül (rendező: Hatházi András) című előadásokban nyújtott alakításáért, a Debütdíjat pedig a társulat új tagja, Imre Éva kapta meg a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadásban játszott szerepéért. Rajtuk kívül a társulat számos tagját részesítették művészeti díjakban. A díjátadót a Loose Neckties Society színészzenekar koncertje követte.
Művészeti díjak:
Farkas Loránd – a Kenyérzseb (rendező: Albu István), a Nem élhetek muzsikaszó nélkül (rendező: Hatházi András), valamint a Leonida Gem Session (rendező: Tompa Gábor) című előadásokban nyújtott alakításáért
Kántor Melinda – a Csipke (rendező: Mezei Kinga) című előadásban játszott szerepéért
Pethő Anikó – a Csipke (rendező: Mezei Kinga) és a Don Juan ünnepélyes vacsorája (rendező: Matthias Langhoff) című előadásban játszott szerepéért
Hatházi András a Don Juan ünnepélyes vacsorája (rendező: Matthias Langhoff), valamint a Leonida Gem Session (rendező: Tompa Gábor) című előadásban játszott szerepéért
Kali Andrea – a Csipke (rendező: Mezei Kinga) című előadásban játszott szerepéért
Keresztes Sándor – a Csipke (rendező: Mezei Kinga) című előadásban játszott szerepéért
Bodolai Balázs – a Don Juan ünnepélyes vacsorája (rendező: Matthias Langhoff) című előadásban rendezőasszisztensként végzett tevékenységéért, az előadásban nyújtott alakításáért és a Csipke (rendező: Mezei Kinga) című előadásban játszott szerepéért
Panek Kati – a Leonida Gem Session (rendező: Tompa Gábor) című előadásban nyújtott alakításáért
Kató Emőke - a Don Juan ünnepélyes vacsorája (rendező: Matthias Langhoff) valamint A fizikusok (rendező: Lori Petermann) című előadásokban játszott szerepéért
Laczkó-Vass Róbert – a Leonida Gem Session (rendező: Tompa Gábor) című előadásban nyújtott alakításáért
Viola Gábor – a Leonida Gem Session (rendező: Tompa Gábor) című előadásban nyújtott alakításáért
Bogdán Zsolt – a Leonida Gem Session (rendező: Tompa Gábor) című előadásban nyújtott alakításáért
Biró József – a Don Juan ünnepélyes vacsorája (rendező: Matthias Langhoff) játszott szerepéért
A Művészeti Tanács szavazatai alapján dicséretben részesül Bács Miklós, Balla Szabolcs, Sigmond Rita és Varga Csilla színművész, valamint Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmeztervező.
Technikai díjak:
Kerekes Levente és Maier Sándor világosító, a turnékon végzett munkájukért
Tóbiás Ildikó varrónő, a színház varrodájában végzett színvonalas munkájáért
Csiszér József, színpadmester a színpadi műszak vezetéséért
Különdíj:
Mirela Sandu és Szepessy Katalin – a marketing és PR, valamint a protokoll-tevékenységek koordinálásáért
Csüdöm Ildikó, titkárnő, az irodalmi titkárság archívumának pontos és lelkiismeretes kezeléséért
Boros Júlia, személyzeti referens, a színház adminisztratív osztályán végzett munkájáért
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!