
A 90 éve született Lohinszky Loránd érdemes művészre emlékezik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata – a színház honlapján ebből az alkalomból a színművész jelentősebb szerepeit idéző fotósorozat tekinthető meg.
2014. július 28., 10:162014. július 28., 10:16
Lohinszky Loránd 1924. július 25-én született Kolozsváron, és 2013. június 22-én hunyt el Marosvásárhelyen. Kolozsvárott a Magyar Művészeti Intézetben végzett 1950-ben. A Kolozsvári Állami Magyar Színház, majd a Székely Színház alapító tagja, több mint negyven éven át a marosvásárhelyi társulat meghatározó egyénisége volt. 1964-től a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára, generációk egész sorát indította el a pályán.
Tragédiákban, középfajú drámákban és vígjátékokban, prózai és zenés darabokban egyaránt sikerrel szerepelt. Dikciója, hangsúlyai és kissé rekedtes hangszíne öszszetéveszthetetlenül egyénivé tették bensőséges alakításait. Vígjátékokban a tomboló jókedvet, az ironikus fölényt vagy az epés gúnyolódást egyformán kiválóan érzékeltette. Munkásságát számos szakmai díjjal jutalmazták, többek közt a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki 1995-ben. Több magyar és román filmben szerepelt.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!