Kilencven év „sorsmozaikkockái”

Gazda József a Hét Krajcár Kiadó felkérésére állította össze 400 oldalas, legújabb kötetét, amely – mint a szerző fogalmazott – emlékdokumentum.

„A könyvben tulajdonképpen megélt sorsmozaikkockák olvashatók: visszaemlékezések arról, hogyan élték meg az emberek Erdély-szerte az utóbbi kilencven évet. Az 1970-es évek elejétől kezdve – ekkor kaptam meg legelső magnómat – emberek ezreinek a visszaemlékezéseit vettem hangszalagra” – fejtette ki a szerző, aki számos művészeti monográfiát, útirajzot és népi nemzetsors szociográfiát adott közre.

„A megpecsételt vég a Székelyföld folyóiratban részben már megjelent visszaemlékezések átdolgozása, kibővítése. A kötet első része tulajdonképpen az 1918-tól 1989-ig tartó korszak visszaemlékezésekből kibontakozó krónikája, a második rész pedig az erdélyi magyarság 1990 utáni történetének lényegbevágó, mindenkit érintő problémáira összpontosít, többek közt az elrománosítás folyamatára” – összegzett a szerző. Mint a kötet előszavában Ferenczes István írja, Gazda József könyve akár úgy is olvasható, akár egy családregény.

„Az ember beleőszül, amikor kútfőinek vallomásait olvassa erről a majdnem évszázadnyi időről, amely nemcsak az egyéni sorsokat törte kerékbe, de egy valamikori ép, egészséges, rendtartó, felemelt fővel járó közösség homlokát is lecsüggesztette. Az egyéni szenvedéseknél is tragikusabb a székelységnek mint közösségnek a vesszőfutása a világtörténelem »leggyalázatosabb« századában. A magyarság megmaradása ezer éven át a szláv–germán–latin tenger közepén maga volt a csoda.

Mintha Gabriel García Márquez Macondójának százéves magánya kelt volna életre e tájon, szemfényvesztőkkel, őrült álmokat kergetőkkel… Csak Gazda József hősei tudnák elmondani, még hány ezernyi önemésztő belső baj tetézi ezt a kívülről ránk uszított, majdnem évszázadnyi magányt” – írja a kötet előszavában Ferenczes István, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője.