
2012. május 03., 07:292012. május 03., 07:29
A „haikufilmek” fesztiváljaként is emlegetett versenyre három percnél rövidebb alkotásokkal nevezhetnek mind a szakmabeliek, mind az amatőrök. Romániából 23 – köztük Nagyvárad és Kolozsvár –, Magyarországról 6 város kapcsolódott be idén a szervezésbe; ebben a régióban 6 éve szervezték meg először a seregszemlét.
A nemzetközi versenyben részt vevő 47 alkotás közül szakmai zsűri választja ki a nyertest, a nők helyzetére reflektáló alkotásokat egybegyűjtő Paroles de femmes szekcióban idén 20 alkotás verseng a kategória díjáért, de Romániában idén is megszerveznek egy külön országos versenyprogramot, erre idén 18 alkotás érkezett, amelyek a Nemzetközi Frankofón Szervezet által felajánlott díj mellett a közönségdíjra is esélyesek.
A közönségdíjat a 80 városban összegyűjtött szavazatok összesítése után adják át a verseny végén. Az egyetlen megkötés, aminek a beérkező filmeknek meg kell felelniük az időtartam, műfaji megkötés nincs, idén is nagyon változatos a versenyprogram: fikciós, dokumentum-, animációs filmek és képszintézisek egyaránt érkeztek a világ számos városából.
A 10 nap alatt mintegy 70 alkotást vetítenek le mind a 80 városban. A szervezők közlése szerint a kölönböző városok a helyi adottságoknak megfelelően alakítják, színesítik a programot, Romániában május 3–6. között vetítik le az alkotások többségét.
A szervezők kitértek arra, hogy a fesztivál nemzetközi hálózata folyamatosan bővül, idén már spanyolországi városok is bekapcsolódtak a Franciaországból indult seregszemle szervezésébe. A fesztivál koordinációs szerepét a Kolozsvári Francia Intézet látja el Romániában, Moldovában, Szlovákiában és Magyarországon. A közlemény kitér arra is, hogy a rendezvény célja „kapcsolódási pont létrehozása” különböző kultúrák között, valamint a filmszakma „demokratizálása”.
„Mindannyian egyenlő esélyekkel indulnak a nagyon rövid formátumnak köszönhetően, amely olcsón előállítható, és könnyen terjeszthető sokféle hordozón (mobiltelefon, televízió, mozi, internet...)” – írják a szervezők, hozzátéve, hogy ezzel a tehetséges pályakezdőknek is lehetőséget kívánnak biztosítani.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.