2011. május 11., 09:292011. május 11., 09:29
Az ír rendezőnő első játékfilmjében Varga Zsuzsa színésznő, Flesch Andrea jelmeztervező és Molnár László fővilágosító is közreműködött. Mint Pusztai Ferenc, a vasárnap zárult 42. Magyar Filmszemle játékfilmes fődíját és produceri díját elnyerő Pál Adrienn című alkotás producere az MTI-nek elmondta: Cannes-ban egyúttal bemutatja Bodzsár Márk Isteni műszak című nagyjátékfilmtervét is, amelynek finanszírozásához koprodukciós partnereket keresnek.
Május 20-án az alkotók jelenlétében tűzik a Rendezők két hete műsorára Till Attila Csicska című rövidfilmjét. A húszperces alkotás, a rendező második játékfilmes produkciója az idei filmszemlén a legjobb kisjátékfilm díját nyerte. Kenyeres Bálint Hier (Tegnap) című játékfilmtervével kapott meghívást a fesztivál L’Atelier filmtervfejlesztő fórumára, amelyen tizenöt ország ugyanannyi produkciója vesz részt. Csáki Attila, a Cameofilm vezetője, Kenyeres Bálint készülő játékfilmjének producere a Cannes-ban az European Film Promotion (EFP) szervezésében megrendezésre kerülő Producers on the Move program résztvevője lesz.
A háromnapos szakmai fórumon az EFP Európa ígéretes producereit mutatja be a nemzetközi filmszakmának. A Türelem című munkájával a 2007-es Magyar Filmszemlén a legjobb kisjátékfilm díját elnyerő Nemes Jeles András S. K. című első nagyjátékfilmje tervével szerepel a mustrán. A rendező a fesztivál által szervezett öt hónapos Résidence programban kapott lehetőséget Franciaországban a film forgatókönyvének fejlesztésére. A forgatókönyvek fejlesztésére alapított Krzysztof Kieslowski-díjért – ezt május 18-án adják át – Divinyi Réka és Herendi Gábor Ten Commandments, valamint Miklauzic Bence és Lengyel Ferenc Car Park című szkriptje versenyez.
Magyar tag több mint húsz éve nem szerepelt a fesztivál nemzetközi zsűriiben: idén Vezér Éva, a Filmunió ügyvezető igazgatója kapott meghívást a legjobb első játékfilmért járó Camera d’Or (Aranykamera díj) odaítéléséről döntő grémiumba. A cannes-i Magyar Pavilont működtető Filmunió ismertetése szerint a filmvásáron a Films Boutique forgalmazóügynökség levetíti Tarr Béla A torinói ló című berlini nagydíjas filmjét.
A húsz nagyjátékfilmet felvonultató versenyprogramba egyébként egy román film is bekerült: Cătălin Mitulescu második nagyjátékfilmje, a Loverboy című alkotás. Még el sem kezdődött a filmfesztivál, máris a legjobb színésznek járó díj esélyeseként emlegetik Brad Pittet. A színész a magának való rendezőként ismert Terrence Malick alkotásában, az óriási várakozással övezett Életfa (The Tree of Life) című filmben szerepel Sean Penn-nel.
A május 22-éig zajló mustrán több mint 80 nagyjátékfilmet vetítenek, 4200 alkotás a filmvásáron szerepel, és 4500 újságíró lesz jelen az eseményen.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!