2010. június 15., 11:162010. június 15., 11:16
Az előadás-temetés előtt, tegnap délelőtt társulati ülésen ismertették a színház 2010/2011-es évadjának programját, de szó esett arról is, hogy a június 18–26. között zajló Határon Túli Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválján a Tomcsa Sándor Színház társulata idén két előadással is részt vesz.
A fesztivál zsűrije Matei Vişniec És a csellóval mi legyen? című abszurd drámájának Zakariás Zalán rendezte változatát, illetve W. Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát hívta meg a versenyprogramba Anca Bradu rendezésében.
Anca Bradu rendezését azonban technikai okok miatt a kisvárdai színpadon nem lehet bemutatni, így a társulat versenyprogramon kívül mutatja be Tasnádi István Magyar a Holdon című futuring kvíz show-ként meghatározott darabját, amelyet Tóth Árpád rendezett. Matei Vişniec darabját június 22-én míg a Magyar a Holdon című előadást június 24-én tekintheti meg a kisvárdai fesztiválközönség – tájékoztatta a sajtót a színház vezetősége.
A társulat a 2010/2011-es évad bemutatóiról is beszámolt: az évad első bemutatóját október 7-ére tervezi a színház, Frank Wedeking A tavasz ébredése című darabját Szabó K. István viszi színre. Október folyamán sor kerül a székelyudvarhelyiek által szervezett III. Kortárs Színházi Találkozóra, ezt követően Tóth Árpád rendezésében viszik színre Kiss Csaba: De mi lett a nővel? című darabját.
Az évad harmadik bemutató előadását a társulat művészeti vezetője, Csurulya Csongor rendezi, Breffort Monnot Irma, te édes! című darabját szilveszteri előadásként tekintheti meg a közönség. Áprilisban két bemutatóval is várja a közönséget az udvarhelyi színház: Henrik Ibsen Nóráját Csurulya Csongor, Paula Vogel Desdemonáját pedig Patkó Éva rendezésében mutatja be a társulat.
Egressy Zoltán Portugál című darabja bemutatásának költségeit a színház pályázati forrásokból szeretné fedezni, ezt az előadást a tervek szerint Zakariás Zalán rendezi majd. Ezenkívül gyerekelőadással is készül a színház, ezúttal egy népmesét adaptálnak színpadra, melynek címe Mint sót a levesben. A gyerekbérlet a következő évadban is három előadásra lesz érvényes, amelyből egyet a Tomcsa Sándor Színház, a másik kettőt pedig a Csíki Játékszín és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház mutat be.
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.