Hirdetés

Két elismerést is kapott Bergendy Péter A vizsga című filmje New Yorkban

Bergendy Péter A vizsga című filmjének két főszereplője, Hámori Gabriella és Kulka János kapta meg a New York-i Gotham Screen Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb női és férfialakításért járó díjat. Bergendy alkotása 1957 karácsonyán játszódik, amikor az államvédelem tisztjeinek vizsgát kell tenniük, hogy bizonyítsák az új rezsimhez fűződő hűségüket.

Hírösszefoglaló

2012. október 17., 09:042012. október 17., 09:04

A rendező a történelmi hátteret megidézve feszült pszichológiai drámát, lendületes thrillert forgatott. Az alkotásban kincses városi színművész, Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja is szerepel. A hatodik alkalommal megrendezett New York-i filmmustra eredményhirdetését vasárnap tartották.

A fesztiválon a legjobb film díját a Csu Hsziao-ling (Xiaoling Zhu) rendezésében készült La Riziére című francia film kapta, és a fesztivál honlapja szerint ez a produkció vitte el az operatőri díjat is. Bergendy filmje nemzetközi közönség előtt először a júniusi Karlovy Vary-i filmfesztiválon mutatkozott be nagy sikerrel, és azóta számos tekintélyes filmmustra műsorában szerepelt.

A vizsgát a Gotham Screen 2012 Nemzetközi Filmfesztivál mellett az október 11-én megnyílt Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál is beválogatta versenyprogramjába. A chicagói filmmustra az Egyesült Államok legrégebbi filmfesztiválja, idén 48. alkalommal rendezik meg. A fesztiválon öt versenykategóriában láthatja a közönség a nemzetközi produkciókat, emellett hét, versenyen kívüli szekcióban is tartanak vetítéseket.

Az Állítsátok meg Terézanyut! című filmmel debütált Bergendy második játékfilmje, A vizsga az új rendezők mezőnyében szerepel, amelyben az első- és másodfilmes rendezők mutatkozhatnak be munkájukkal. A szekcióba 12 produkció került be, a győztes munka a fesztivál Arany Hugó-díját kapja. Az október 25-én záruló chicagói fesztivál programjába 53 országból 120 egész estés játékfilmet válogattak be 1300 benevezett alkotás közül – olvasható a fesztivál honlapján.

A 90 perces alkotásban Hámori Gabriellán és Kulka Jánoson kívül Nagy Zsolt, Scherer Péter és Elek Ferenc is fontos szerepet játszik. A Tóth Zsolt által fényképezett film az Unio Film gyártásában készült, producere Bodzsár Iván volt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés