Hirdetés

Két budapesti színháztól vonják meg januártól az állami támogatást

Két budapesti színház támogatását is megvonja 2012. január 1-jétől a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, ezzel mintegy 477 millió forintot takarítva meg.

MTI

2011. december 23., 09:392011. december 23., 09:39

A Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín vezetője is rendkívüli társulati üléssel egybekötött sajtótájékoztatót tartott szerdán. Mindkét igazgató elmondta, hogy december 15-én kaptak levelet a minisztériumtól, amelyben arról értesítették őket, hogy a színházzal kötött szerződést felbontják, és januártól megvonják az állami támogatást.

Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója arról beszélt, hogy a színház üzleti tervét a vagyonkezelő ebben az évben 38 millió forint mínusszal fogadta el, így ha a minisztérium nem utal pénzt, januárban nem tudják kifizetni a decemberi béreket. Ha a színházat bezárják, a januárra eladott jegyeket is vissza kellene fizetni. Az igazgató elmondta: levelet ír a miniszternek, amelyben választ kér arra a kérdésre, bezárják-e a színházat, ami jogi és gazdasági következményekkel jár, vagy tovább kívánják üzemeltetni. Mint rámutatott, ebben az esetben el kell utalniuk a pénzt a januári és februári bérek kifizetésére. A levél szerint a Nefmi évek óta sikertelen erőfeszítéseket tesz arra, hogy a Budapesti Kamaraszínházzal összefüggő jogosultságait és kötelezettségeit átadja a Fővárosi Önkormányzatnak.

Balázsovits Lajos, a Játékszín igazgatója a színház társulati ülésén úgy fogalmazott: értetlenül áll az egész előtt, semmi konkrétumot nem tud arról, hogy mi a szándék a színházzal, milyen formában működhet tovább. Mint mondta: reméli, hogy az ünnepek után sikerül a minisztériummal tárgyalni, és kompromisszumot keresve, megtalálni a megoldást. Hangsúlyozta, hogy a Játékszín nem tud működni az állami támogatás nélkül.

Az igazgatók kitértek arra, hogy az általuk megkérdezett szakértők jogilag nem tartják korrektnek a szerződésbontást. Mindkét színházvezető hallott a három állami fenntartású színház, a Magyar Színház, a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín összevonásának tervéről, de senki nem tárgyalt velük erről. A Nefmi kulturális intézmények finanszírozására 2011-ben 7,3 milliárd forintot költhetett, ez a keret 2012-ben 6,4 milliárd forintra csökken.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés