Kerekes Tóth Erzsébet „hazaérkezett”

Bár a halálhír jó fél évvel ezelőtt érkezett, az együttes kövesdombi székházában és a marosvásárhelyi római katolikus temetőben több száz ismeretlen, egyszerű néző vagy hallgató is lerótta a kegyeletét. Olyanok is eljöttek, akik, mint mondták, csak a színpadról vagy a rádióból ismerték a művésznőt. Ennyi azonban elég volt nekik, hogy csodálatos hangját és mosolygós tekintetét egy életre a szívükbe zárják.

Kerekes Tóth Erzsébetet a tavaly, november 26-án a németországi Braunschweig egyik klinikáján érte a halál. Azelőtt egy pár nappal még üzenetben köszöntötte a zsúfolt ház előtt az 55. évfordulóját ünneplő Maros Művészegyüttest. Az Erdély egyik legismertebb és legkedveltebb népdalénekesének számító művésznő 1954-ben, az akkor még Kolozsváron működő Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán szerzett színészdiplomát. Pályáját a legendás marosvásárhelyi Állami Székely Színházban kezdte, majd az Állami Székely Népi Együtteshez, a későbbi Maros Művészegyütteshez igazolt. Hamarosan ennek vezető énekese, majd több éven át igazgatója lett. Hangját számos rádió- és televíziós felvétel, kis- és egyéni nagylemez sora őrzi. Gazdag pályafutása során tizennégy országban lépett fel, főleg Bartók, Kodály, Lajtha László műveiből öszszeállított dalestjeivel. A Magyar Rádió Ezüsttoll díjasa, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje, a Magyar Kultúra Lovagja, Marosvásárhely díszpolgára volt. Élete végéig aktív maradt. Románián és Magyarországon kívül számos európai, észak-amerikai és távol-keleti országban is fellépett. Bár életének utolsó éveit férje mellett, Németországban töltötte, minden gondolata Erdély és a színpad volt. Egy interjúban így vallott önmagáról: „Sosem éreztem magam sztárnak, inkább egy egyszerű napszámosnak, aki igaz ügyet szolgál. A népdal sok kaput kinyitott előttem, és hálás vagyok ezért a sorsnak. Az emberélet véges, de a népdal sosem hal meg, az örökké él.”

Ravatala mellett a Magyarországon élő fia, Kerekes Medárd nem a halál miatt kesergett, hanem azt hangsúlyozta, hogy édesanyja hazaérkezett. Barabási Attila Csaba, az együttes jelenlegi igazgatója pedig azokat a ’89 előtti éveket idézte fel, amikor az intézményvezető Kerekes Tóth Erzsébet, a kommunista diktatúra idejében is képes volt utat mutatni a megmaradás felé, és példakép lenni fiatalabb kollégái számára. Barabási Juhász Gyulát idézve búcsúzott a nagy elődtől: „»Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek« – és Erzsike néni élni fog szívünkben és talán mondhatjuk azt is, hogy ő halhatatlan, hiszen a gyönyörű dalai által ő örökké élni fog közöttünk”.