
2011. november 21., 06:332011. november 21., 06:33
Dorel Găină a fiatal nagybányai művész képeit „mondatfotókként” határozta meg, ugyanis mindegyik külön történetet mesél el. A Korunk Stúdiógalériában második alkalommal kiállító, szakmáját tekintve állatorvos Hajdu Tamás képei egyébként a huszadik századvégi Románia eklektikus világát mutatják be. „Az alkotások a címekkel válnak teljessé. A képeken egy fordított Atlantisz elevenedik meg, amely az elvárásokkal ellentétben nem süllyed el. Mindannyian részesei vagyunk ennek a megjelenített világnak, így tulajdonképpen örülnünk kell, hogy az elmerülés nem következik be” – fogalmazott a kiállítást méltató fotóművész.
Hangsúlyozta: Hajdu Tamás tekintetével simogatja végig mindazt, amit maga körül lát. Nem számít, hogy egy helyzet mennyire szomorú, Tamás képes a téma idomítására és ajándékként való átadására – mintha egy tigrist látnánk, amely nem karmol, hanem kismacska módjára dorombol” – vélekedett Dorel Găină. Hozzátette: „Az alkotóra az élet és a szenvedély filozófusaként is tekinthetünk, aki a varázsló szerepét magára öltve – a technikát és szerencsét kihasználva – meséli történeteit. Sajnálom, hogy nem lehettem részese annak a csapatnak, amely összeállította a kiállított tárlatot, hiszen maga a válogatás is kaland volt” – összegezte a látottakat a méltató. Hajdu Tamás kiállítása december 10-éig, munkanapokon 10 és 14 óra között tekinthető meg a Korunk Stúdiógalériában.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.