
Lassanként búcsút vehetünk a Magyar Lettre nyomtatott változatától – hangzott el pénteken Váradon az évad utolsó Törzsasztalán, amelynek vendége Karádi Éva magyar filozófiatörténész, egyetemi tanár, irodalomszervező, az európai kulturális folyóirat felelős szerkesztője volt.
2014. június 09., 19:232014. június 09., 19:23
A Várad folyóirat által szervezett eseményen a vendéget ezúttal is Kőrössi P. József, a Noran Libro Könyvkiadó ügyvezető igazgatója faggatta.
Mint elhangzott, a jelenleg 93. számánál járó lap olvasóinak a száma a kezdeti 3 ezerről ezerre esett vissza, egyértelműen csökkent tehát a nyomtatott sajtó iránti igény, így várhatóan a 100. lapszám után lehúzzák a rolót, és valamilyen formában az interneten folytatják.
De immár Karádi Éva nélkül, aki nyugdíjba készül. A felelős szerkesztő az eseményen felidézte, a Lettre gyökerei a nyolcvanas évekig nyúlnak vissza, a lapot cseh emigránsok – köztük Milan Kundera – indították útjára Párizsban, majd sorra jöttek a nemzeti kiadások, a rendszerváltás után pedig megalapították a magyar változatot is.
A folyóirat egyfajta tükre az európai irodalomnak, minél szélesebb merítésben próbálják bemutatni az öreg kontinens kultúráját. Számtalan fordítóval dolgoznak, ugyanakkor az is a lap célkitűzése, hogy a magyar írókat, költőket a lehető legszélesebb körben ismertesse meg külföldön.
Nemcsak felelős szerkesztőként tesz meg ugyanakkor mindent ennek érdekében Karádi Éva, már az 1999-es frankfurti könyvvásár idején megszervezte a Magyar Lettre-szerzők bemutatkozását a frankfurti Literaturhausban, 3 költő 4 nyelven címen megjelentette Balla Zsófia, Parti Nagy Lajos és Kovács András Ferenc verseit.
„Varró Dani mamája, Karádi Lettre Éva” – ezt fogom a névjegyemre írni, jegyezte meg viccesen a meghívott, amikor arra terelődött a szó, hogy személye attól is érdekes, hogy ő Varró Dániel költő, műfordító édesanyja. Arra a kérdésre, hogy mennyire segítette fia karrierjét, hogy a mama az egyik legismertebb kultúra- és irodalomszervező, Karádi Éva mosolyogva jegyezte meg, ő inkább nehezítette a dolgát, amit Dani elért, azt magától tette.
A Törzsasztal ősszel folytatódik, Závada Pál, Kerékgyártó István, Grecsó Krisztián, Valachi Anna máris biztosan ellátogat Nagyváradra. Pénteken ugyanakkor bemutatták a Várad kulturális folyóirat legfrissebb, idei 5. számát, amelyben először működött közre az irodalmi rovat szerkesztőjeként Potozky László fiatal író, aki rögtön számos kortársa művének közlésével indította partiumi pályafutását.
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
szóljon hozzá!