2013. március 07., 08:292013. március 07., 08:29
Hozzáfűzte: 14 művész alkotásait tekintheti meg a közönség az Esszig házaspár által működtetett galériában. Mint részletezte, Bordy Margit alkotásai kimagaslanak a tárlat felhozatalából, hiszen a kolozsvári festőművész két nagy méretű pasztellel is részt vesz a kiállításon. Németh Júlia elmondta: érdemes külön figyelmet szentelni Kádár Tibor figuratív munkáinak, Fazekas Tibor grafikáinak, Kudor István fafaragó művészetének és Nagy Annamária üvegmunkáinak is. Mint részletezte, valamennyi alkotás a tavaly júliusban megrendezett alkotótábor termése, amelyet szintén Esszig József és Esszig Klára szervezett. Hozzáfűzte, eredetileg a zsoboki alkotótábor kiállításával tervezték megnyitni a galériát, végül két tárlat is megnyílt korábban a kiállítóteremben. A megnyitót egyébként kalotaszegi népviseletbe öltözött zsoboki gyerekek műsora színesítette. Az eseményen Kötő József korábbi parlamenti képviselő a magyar közösség elpusztíthatatlan ősforrásának nevezte Kalotaszeget, míg Egyed Emese irodalomtörténész úgy fogalmazott, világcsoda a zsoboki alkotótábor.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.