
Wes Anderson amerikai rendező Grand Hotel Budapest című alkotásával csütörtökön nyílt meg, és február 16-áig tart a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinále, amelyen idén 20 alkotás versenyez a legjobb filmnek járó Aranymedvéért, valamint a főbb alkotói kategóriákban kiosztott Ezüstmedvékért.
2014. február 06., 20:162014. február 06., 20:16
A nemzetközi zsűri elnöke ezúttal James Schamus amerikai producer és forgatókönyvíró. A nyolctagú testületben helyet foglal Christoph Waltz kétszeres Oscar-díjas osztrák színész is. Idén többek között német, osztrák, francia, norvég, brit, kínai, japán, argentin, brazil és perui munkák vetélkednek a díjakért. A versenyfilmes szekcióba 23 produkciót válogattak be a szervezők Dieter Kosslick fesztiváligazgató vezetésével, ebből azonban három – például George Clooney Műkincsvadászok című filmje – versenyen kívül szerepel a programban.
A német főváros filmünnepére meghívást kapott Császi Ádám Viharsarok című első játékfilmje, Bucsi Réka Symphony no. 42, illetve Ferge Roland El című diplomafilmje, valamint a fesztivál koprodukciós fórumára Fliegauf Bence Isaura háza, valamint Mécs Mónika és Rohonyi Gábor Gingko címmel készülő filmterve.
Bár az utóbbi években a román filmekre jelentős figyelmet fordított a Berlinále is, idén a versenyszekcióba nem kapott meghívást egy román alkotás sem. Az országot a rangos seregszemlén 17. alkalommal megszervezésre kerülő Shooting Stars programban Cosmina Stratan színésznő képviseli.
A programmal a fiatal, de kiemelkedő tehetségű színészeknek teremtenek lehetőséget arra, hogy elismert filmes szakaemberekkel – világhírű színészekkel, rendezőkkel, producerekkel – találkozhassanak, esélyt kapva fontos filmszerepek elnyerésére. Versenyen kívül a Fórum szekcióban vetítik emellett Corneliu Porumboiu A második játék (Al doilea joc) című nagyjátékfilmjét, Nae Caranfil legújabb filmtervét pedig a Berlinále koprodukciós vásárára hívták meg, ahol a rendező támogatókat kereshet filmje megvalósításához.
A múlt héten elhunyt három filmes nagyság előtt is tiszteleg a filmes seregszemle: Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas rendezőre, Philip Seymour Hoffman Oscar-díjas amerikai színészre és Maximilian Schell osztrák színészre egy-egy filmjével emlékeznek.
A Berlinále Jancsó Miklós világhírű magyar filmrendezőről is megemlékezik. A január 31-én elhunyt Jancsó Miklós munkásságából a berlini filmfesztiválon bemutatott utolsó alkotását vetítik le újra. Ez a Magyarország 2011 című szkeccsfilm általa rendezett epizódja, amelyet a fesztivál portálján tesznek közzé.
A fesztivál sajtóosztályán az MTI-nek csütörtökön elmondták, hogy már a technikai előkészületeknél tartanak, és terveik szerint a rövidfilm hamarosan látható lesz a Berlinale.de portálon. Philip Seymour Hoffmanra a Capote című film programon kívüli vetítésével emlékeznek, amelyben a színész Truman Capote amerikai írót alakította. Maximilian Schell tiszteletére február 9-én a Nővérem, Mária című 2002-es, a testvéréről, a német film egyik legnagyobb csillagáról szóló dokumentumfilmet vetítik, amelynek az osztrák alkotó a rendezője és forgatókönyvírója is volt.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!