
A gyerekeket kívánja megszólítani a Csíki Játékszín a tanévkezdés hetében: három előadással és kedvezményes jegyárakkal várja az óvodásokat és iskolásokat.
2013. szeptember 08., 15:432013. szeptember 08., 15:43
A középiskolások két előadást, a Semmi és a Születésnapodra című produkciót láthatják, a kisiskolások és óvodások A kiskakas gyémánt félkrajcárja című bábjátékot tekinthetik meg.
Szeptember 18-án, szerdán, 18 órakor játssza a Semmi című pszichothrillert a társulat, az előadást 14 éven felüliek tekinthetik meg. A felolvasószínházi formában született előadás a Lurkó Fesztivál első kiadására készült. Janne Teller ifjúsági regényéből Gimesi Dóra írt színpadi adaptációt. A 2000-ben született regényt Dániában megjelenése után betiltották majd egy év múlva kötelező olvasmánnyá tették. Az új század Legyek urának aposztrofált mű a tinédzserek közegében tárgyalja a társadalmi szabályok értelmét.
Szeptember 19-én, csütörtökön 18 órakor Születésnapodra címmel József Attila és kortárs magyar költők műveiből készült zenés versösszeállításra invitálják a 7-12 osztályosokat a Hunyadi László Kamaraterembe. Szeptember 20-án, pénteken, 10 órakor a legkisebbeket várja a színház A kiskakas gyémánt félkrajcárja bábjátékra.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!