
2012. március 05., 06:342012. március 05., 06:34
A szoboravatáson a névadót Dimény Attila múzeumigazgató, valamint Bedő Zoltán újságíró, az Incze László Baráti Kör elnöke méltatta. A névváltoztatás ötlete egyébként Bedő Zoltántól ered, elnökletével a kör tagjai korábban a www.inczelaszlomuzeumert.eu oldalon kezdtek aláírásgyűjtésbe, ahol mintegy ötezren támogatták a kezdeményezést. A petíciót számos egyetemi tanár, képzőművész és tudományos munkát végző személy is ellátta kézjegyével. A névváltoztatást a politikum és az anyaintézmény, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum is támogatta.
A szombati ünnepségen a múzeum zsúfolásig telt kiállítótermében bemutatták Incze László A rendhagyó székely város címmel megjelent, hagyatékának egy részéből összeállított kötetet. A szakember özvegye, Szabó Judit elmondta: a hagyaték teljes feldolgozásához még három-négy év szükséges. Az érdeklődők a könyvbemutató után megtekintették Vörös T. Balázs 2001-es dokumentumfilmjét is, amely Incze László múzeumpedagógiai tevékenységét ismerteti.
Szombaton volt egyébként a Céhtörténeti Múzeum megnyitásának 40. évfordulója, Incze László alapító a megnyitástól egészen 1994-es nyugdíjazásáig az intézmény vezető muzeológusa volt, de a múzeumszervezést, a kutatást ezután sem hagyta abba. A szombati ünnepségen Incze munkásságát Dávid Gyula irodalomtörténész és Kötő József színháztörténész is méltatta.
Incze László 1928-ban született Baróton, tanulmányait Segesváron és Székelyudvarhelyen végezte, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán diplomázott. A kézdivásárhelyi múzeum megnyitásáig pedagógusként tevékenykedett.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.