
Megismételt pillanatok címmel nyílt meg az Orbán Balázs és Veress Ferenc 19. századi fotóit, illetve a marosvásárhelyi Fekete Zsolt kortárs fényképeit párhuzamba állító fotókiállítás Kolozsváron, az Erdélyi Néprajzi Múzeum első emeleti kiállító termében.
2014. szeptember 07., 16:562014. szeptember 07., 16:56
A hétvégén nyílt tárlat különlegessége, hogy Fekete Zsolt 150 évvel később fényképezte le ugyanabból a szögből ugyanazokat a helyszíneket, mint az erdélyi fotózás úttörői. A megnyitón Tudor Sălăgean, a múzeum igazgatója és Tötszegi Tekla, a kulturális intézmény aligazgatója köszöntötte az érdeklődő közönséget, a tárlatot Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete méltatta.
A diplomata kifejtette, örömre ad okot, hogy sikerült elhozni a kincses városba a tárlatot, annál is inkább, mert Veress Ferenc maga is kolozsvári volt. Hozzáfűzte, a közös tudás szempontjából fontosak Fekete Zsolt kortárs fotói, számára a táj változatlansága volt a legsokkolóbb élmény, miközben a városokban tetten érhető a változás, a történelem rombolása. Zákonyi Botond ugyanakkor összességében derűs hangulatúnak nevezte a tárlatot.
Lakatos Mihály, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának igazgatója úgy fogalmazott: Orbán Balázs, Veress Ferenc és Fekete Zsolt fényképei csapdába ejtik az időt. Orbán Balázs nem volt hivatásos fényképész, képeit illusztrációnak szánta a Székelyföld leírása című művéhez, mégis 1862 és 1868 között csodaszámba ment, hogy több mint 20 kilogrammos felszerelésével végigfotózta Erdélyt – akkor, amikor Nyugat-Európában is gyerekcipőben járt a fényképészet.
Veress Ferenc ugyanakkor már hivatásos fotográfus volt, számára megélhetési forrást jelentett a fényképzés. 1881-ben már színes fotó létrehozásával kísérletezett, ami úttörőnek számított a kor műszaki fejlettségéhez képest.
Fekete Zsolt kifejtette, a kolozsvári belvárosi unitárius egyházközség jóvoltából a tárlat anyagában Veress Ferenc tíz eredeti képe is látható, amelyek az 1860-as évekbeli Kolozsvárt örökítették meg. A tárlat szeptember 21-ig látogatható a Néprajzi Múzeumban.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!