Hirdetés

Húsz év után magyar zsűritag Cannes-ban

Nagy megtiszteltetésnek tekinti, és örömmel fogadta el a jővő héten kezdődő 64. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál elsőfilmesek munkáit elbíráló zsűrijébe történt felkérését – mondta el Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója. A cannes-i filmfesztivál 64 esztendős története során a hivatalos zsűribe eddig mindössze hat magyar szakmabeli kapott meghívást, több mint húsz éve pedig ez az első ilyen felkérés.

MTI

2011. május 06., 10:152011. május 06., 10:15

„A fesztivál művészeti igazgatója, Thierry Fremaux hívott fel két hete, hogy lenne-e kedvem szerepet vállalni a zsűriben. A hivatalos meghívás pedig egy hete érkezett Gilles Jacobtól, a fesztivál elnökétől” – mesélte a három évtizede a filmszakmában dolgozó Vezér Éva, aki tíz éve vette át a Magyar Filmunió vezetését. Mint beszámolt róla, a fesztivál Caméra d’Or (Aranykamera) zsűrijének munkájában vesz majd részt. A testület tagjait személyesen nem ismeri, de szakmai tevékenységüket természetesen igen – fűzte hozzá.

A zsűri elnöke, Bong Dzsun-ho dél-koreai filmrendező, akinek Anya (Madeo) című munkáját két éve vetítették Cannes-ban. A grémium további tagjai: Daniele Heymann francia filmkritikus, Robert Alazraki operatőr, Daniel Colland filmtechnológiai szakember, Jacques Maillot francia filmrendező és Alex Masson, a francia filmkritikusok szövetségének képviselője.

„Nagy örömmel fogadtam a felkérést, és megtiszteltetésnek tartom. Úgy érzem, hogy ez annak a szakmai munkának az elismerése, amit a filmunió végzett az elmúlt évek során a magyar filmek nemzetközi népszerűsítése érdekében” – fogalmazott Vezér Éva, akit tevékenysége nyomán 2009-ben a European Film Promotion elnökévé választottak, valamint tagja az Európai Filmakadémiának és számos meghatározó szakmai szervezetnek is. A magyar zsűritag május 11-étől a fesztivál nyitó napjától tartózkodik Cannes-ban. Mint megjegyezte, huszonegy filmet kell megnéznie, a fesztivál négy szekciójában induló elsőfilmesek munkáit. „Ez lesz az első olyan alkalom, amikor kifejezetten filmeket nézni megyek Cannes-ba, hiszen a fesztivál számomra eddig elsősorban a szervezésről, a magyar filmek promóciójáról szólt. Nagy várakozással tekintek a munka elé” – jegyezte meg. A cannes-i Magyar Pavilont a Magyar Filmunió működteti, a zsűrizés miatt azonban ezúttal nagyobb feladat hárul kollégáira – mondta.

„A szakmai programokon, köztük a korábban már egyeztetett szakmai találkozókon azonban természetesen igyekszem részt venni” – tette hozzá. A filmunió ügyvezető igazgatója a szervezet bizonytalanná vált jövőjével kapcsolatban elmondta, hogy egyelőre várják, hogy milyen döntés születik. Vezér Éva ugyanakkor hangsúlyozta: „ezt a tevékenységet tovább kell folytatni, hiszen hatalmas filmkincsünk van, aminek a nemzetközi promóciója rendkívül fontos feladat.”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés