2012. október 23., 08:402012. október 23., 08:40
A Kapcsolatok című kiállítást Winkler Gyula európai parlamenti képviselő nyitotta meg, majd köszöntőt mondott dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a szombathelyi képtárban. „Képzőművészeink olyan módon fogalmazzák meg kulturális üzenetüket, hogy az átlépi a nyelvi és földrajzi korlátokat” – fogalmazott Winkler Gyula a megnyitón. Az EP-képviselő elmondta, Dél-Erdélyben a demográfiai arányok nem a magyar közösség javára alakulnak, viszont Hunyad megye ennek ellenére megőrzi multikulturális jellegét és ebben a kultúrának, művészetnek fontos szerep jut.
„Hunyad megyében a magyar közösség önazonosságának megőrzéséért folytatott állandó küzdelmében a szombathelyi testvérkapcsolat fontos segítség volt az elmúlt 22 évben” – értékelt Winkler. 2010-ben és 2011-ben a szombathelyi képzőművészek a Romániai Képzőművészek Szövetsége Hunyad megyei fiókjának vendégei voltak, alkotótáborban, kiállításon vettek részt.
Ennek viszonzásaképpen került sor a mostani szombathelyi tárlatra, amelyen Balázs Tibor, Fazakas Tibor, Torino Bocaniciu, Dragomir Marian Catalin, Titus Blaj, Maria Rugescu és Ioan Seu állított ki. A Vas Megyei Levéltárban dr. Gudor Kund Botond Fehér megyei lelkész és Demeter László, Erdővidék Múzeumának igazgatója Tallózás az erdélyi végek múltjában és jelenében címmel tartott előadást, az esemény házigazdája Feiszt György főlevéltáros volt.
Az előadást követően bemutatták dr. Gudor Kund Botond Az eltűnt Gyulafehérvári Református Egyházmegye és egyházi közösségei, valamint Az erdélyi hegyaljai Magyarigen református közösségének története című köteteit.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.