Hirdetés

Hunyadi Lászlót köszöntötték Marosvásárhelyen

Sokakat meglepett, amikor az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság (EMT) Maros megyei szervezetétől a 80 éves Hunyadi László szobrászművész köszöntésére kaptak meghívót.

Szucher Ervin

2013. június 18., 17:502013. június 18., 17:50

2013. június 18., 20:192013. június 18., 20:19

A meglepetést nem a meghívás okozta, hanem a még mindig fiatalos, víg kedélyű és alkotókedvének teljében lévő művész életkora, holott a vásárhelyiek tudják, hogy Hunyadi több mint hatvan esztendős pályát tud maga mögött. A Küküllődombón született, főként a szobrairól és domborműveiről elhíresült alkotó még olyan mesterektől tanulhatott, mint Bandi Dezső, Izsák Márton, Vetró Artúr vagy Szervátiusz Jenő.

„Az alkotói frissesség, fiatalság most is benne van Hunyadi Lászlóban, aki boldog lehet, hogy aktívan ünnepelheti közelgő nyolcvanadik életévét” – mondta el köszöntőjében a Körösi Csoma Sándor utcai, ezúttal roppant kicsinek bizonyuló Bolyai János Házban a művészeti író és jó barát, Nagy Miklós Kund. Az elmúlt évtizedekről szólva, az est házigazdája, Csegzi Sándor, úgy értékelte, hogy Hunyadi ténykedésének és gondolkodásának jele szinte lépten-nyomon érzékelhető Marosvásárhelyen. Munkássága azonban már rég túlnőtte a város és az ország határait; több mint ötven köztéri alkotását mintegy harmincöt erdélyi, magyarországi és burgenlandi település őrzi. Székelyudvarhely Orbán Balázsa, Segesvár Apor Vilmosa, Havad Kossuthja, Kiskunfélegyháza Szent Istvánja vagy Kalocsa Haynald Lajosa mind-mind Hunyadi fáradhatatlan munkáját idézi. Azét az alkotóét, akit valamikor Sütő András rendkívül találóan történelmi emlékezetünk gyógyítójának nevezett.

A mester „műhelytitkairól” a fiatal tanítvány és pályatárs, Pokorny Attila szólt, aki felelevenítette azokat a nyári vakációkat, amikor Hunyadi Nagyenyed utcai alkotótermében leshette el a szakma fortélyait. „Élőben láthattam azt, amit addig csak a távol-keleti nagyokról hallottam, hogy mindennek megadja a módját, türelem és odaadás jellemzi az összes mozdulatát. A cipőfűző bekötésétől a pipa, napi akár negyven-ötvenszer való meggyújtásáig” – idézte fel a Hunyadi Lászlóhoz fűződő élményeit Pokorny. Talán ezért is kapott ajándékba az est házigazdájától az ünnepelt egy olasz pipát. Sebestyén Spielmann Mihály, a könyvtáros és történész barát a köszöntőket mindvégig csendben és mosolyogva hallgató marosvásárhelyi díszpolgárnak azt kívánta, hogy hasonló munkakedvvel ünnepelje majd a kilencvenedik életévét is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés