2011. március 29., 09:152011. március 29., 09:15
A színházi világnap (március 27.) alkalmából idén is színházi díjakat osztottak ki Budapesten, a MASZK Országos Színészegyesület által szervezett jótékonysági és díjátadó gálántegnap este. Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház rendező-igazgatója Hevesi Sándor-díjat vehetett át Bagossy Levente díszlettervezővel és Lengyel Anna dramaturggal együtt.
A díjat évente három olyan művész, kultúraközvetítő kapja a színházi világnap alkalmából, aki sokat tett a magyar színház nemzetközi elismertetéséért. A MASZK és a kulturális tárca által alapított Gobbi Hilda-életműdíjat idén N. Szabó Sándornak, a Pécsi Nemzeti Színház művészének ítélték oda. Az ünnepi gálán átadták a pályakezdő tehetségek elismerésére létrehozott Soós Imre- és az 1996-ban elhunyt Kossuth-díjas rendezőről elnevezett Vámos László-díjat, ez utóbbival Bozsik Yvette koreográfus, rendező munkásságát jutalmazták. A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!