Hirdetés

Helikon a völgyben: közelebb a közönséghez

„Nem elég, ha megjelenik a könyv, reklámozni is kell – közelebb vinni a közönséghez. Fontos, hogy jelen legyen az irodalom egy Félsziget méretű fesztiválon, ha nem vagyunk ott, választani sem lehet bennünket" – fejtette ki Karácsonyi Zsolt.

Kiss Előd-Gergely

2013. július 16., 16:262013. július 16., 16:26

A Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztőjét, a kolozsvári költőt, műfordítót és kritikust a csütörtökön rajtoló Félsziget fesztivál keretében rendezett irodalmi programokról kérdeztük. Megtudtuk, a korábban napvilágot látott információkkal ellentétben Muszka Sándor nem a Sanyi bá\' című egyéni estjével jelentkezik, hanem Szilveszter Dániel költő és lírikus szomorú történetét meséli el szombaton az előzetes program szerint 16 órai kezdettel a Brúnó borkertjében (Bruno Unplugged Wine Garden). Egyébként a Helikon valamennyi rendezvényéhez ezen a helyszínen csatlakozhatnak az érdeklődők.

„Az a fontos, hogy jó hangulatúak legyenek az irodalommal kapcsolatos rendezvények, inkább legyen harminc nagyon érdeklődő résztvevő, mint 70 unatkozó\" – szögezte le Karácsonyi Zsolt kérdésünkre, hogy mekkora részvétellel lenne elégedett. Elmondta, odafigyeltek arra, hogy minden napra jusson valami különlegesség: az első nap a borról szól, a második nap a ritmusé, a harmadik napon az előadóké a főszerep. Vigyáztak arra is, hogy ne csak költők olvassanak fel, hanem a próza is kerüljön előtérbe, ezért vasárnap Völgyprózák címmel a természetről, a tájról szóló írásokból olvasnak fel – a témaválasztással próbáltak a helyszínhez alkalmazkodni.

Kérdésünkre ugyanakkor elmondta, az irodalmi program összeállításakor természetesen figyelembe vették azt is, hogy a Félsziget fesztivál közönségének túlnyomó része fiatal, ezért a felolvasások mellett a stand-up comedy műfajával is megpróbálják elcsábítani a délutáni programot kereső fesztiválozókat. Emellett valamennyi felolvasó író, költő negyven év alatti – részletezte az irodalmi programok főszervezője. „Hogy miért menő az irodalom, az eddig soha senki nem tudta megmondani Homérosz óta.

Vannak bizonyos szövegek amelyek jobban „működnek\", mindig attól függ, hogy milyen a környezet, de remélem, hogy sokan érdeklődnek majd\" – válaszolta Karácsonyi Zsolt kérdésünkre, hogy miként lehetne meggyőzni a fiatalokat, hogy az irodalomhoz kapcsolódó rendezvényekhez is csatlakozzanak a Félszigeten. A Helikon rendezvényei a szervezők által rendelkezésünkre bocsátott program szerint minden nap – csütörtöktől vasárnapig –  délután 4 órakor kezdődnek.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés