
A Rendezd magad program keretében mutatja be Hattyúk című legújabb előadását a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház. A Szekrényes László rendezésében színre vitt produkciót pénteken mutatja be a társulat az Új Stúdióban, majd szombaton, 19 órától is megismétlik az előadást.
2014. február 27., 16:522014. február 27., 16:52
2014. február 27., 16:522014. február 27., 16:52
A Hattyúk Csehov Három nővér című drámájából ihletődött, ám Szekrényes László sajátos koncepcióban közelíti meg a klasszikus csehovi elvágyódás témáját. „A megjelenített csehovi figurák egy kis vidéki balett-társulat művészei, ahol mindenki arra vágyik, hogy Moszkvába juthasson.
A társulat mindennapjait egy híres balettmester látogatása zavarja meg, aki válogatási szándékkal érkezik. Kérdés, hogy kit visz magával? Tud-e erősebb lenni az elvágyódás a mindennapok rutinjánál, amely a művészeket a kisvároshoz köti?” – olvasható a produkció ismertetőjében.
Az előadás különlegessége, hogy a megszokott mozgásszínházi formanyelv mellett szöveges elemekből is építkezik. A teátrum közleménye kitér arra, hogy a próbafolyamat alatt a társulat számára külön kihívást jelentett az eszköztárukban ezidáig nem szereplő klasszikus balett mozgásvilágának elsajátítása.
Az M Studio hagyományos Rendezd magad programjának célja, hogy a társulat színészei rendezőként is bemutatkozzanak, hogy saját ötleteik és elképzeléseik is színpadra kerülhessenek. A tavalyi évadban Veres Nagy Attila rendezésében így készült a Kecsevecse, idén pedig Szekrényes László, a társulat másik színésze mutatkozik be immáron másodszor rendezőként. A pénteki bemutatóra 5 lejes helyjeggyel érvényesíthetőek az Ábel-bérletek, helyet előjegyeztetni, jegyet váltani a városi szervezőirodában lehet.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!