Halálosan komolyan vett játék

„Fenséges játéknak tartotta a színházat, de halálosan komolyan vette” – fogalmazott Kincses Elemér rendező. Talán a csikorgó hidegnek köszönhető, hogy a vásárhelyi „nagy nemzedék” tagjai közül kevesen jöttek el a pénteken este a színház kistermében megrendezett „szellemidézésre”, annál népesebb volt azonban az érdeklődők tábora. A beszélgetést Nánay István magyarországi színikritikus, egyetemi tanár vezette.

Az est folyamán Gajdó Tamás színháztörténész, a magyar Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum vezetője filmre vitt összeállítást mutatott be Kovács György színművész albumsorozatának darabjaiból, amelyek fotókat, színlapokat, plakátokat és nyugtákat is tartalmaznak. Az albumok sorozatából mindössze 4-5 darab került be a múzeumba, a többi eltűnt, vagy kallódik valahol. A korabeli fotók varázslatos, múlt század eleji hangulatot teremtettek az emlékezéshez. Kovács György, Delly Ferenc, Hamvay Lucy, Szabó Ernő, Kőszegi Margit, Bara Margit, Andrási Márton és megannyi társuk képmásai idézték fel a vásárhelyi színházalapítás és a legnagyobb sikerek esztendeit.

Nánay szerint „a Székely Színház roppant fontos szerepet töltött be a magyar színháztörténetben”. Miután az első két évadban 15, illetve 38 bemutatót tartott a társulat, a harmadik évadtól áttértek a művészszínházi produkciókra, és ezzel Erdélyben úttörő szerepet vállaltak. Kolozsváron jóval később történt meg az ilyenfajta áttörés. A társulat első, 1958-as budapesti turnéja azonnal meghozta a vásárhelyi társulat számára az elsöprő sikert.

Az emlékezők felidézték a vásárhelyi társulatalapítás gyötrelmeit, a hőskor drámai, illetve humoros mozzanatait. Tompa a vásárhelyi utcákról, kocsmákból is toborzott „színészeket”, akik közül néhányan hatalmas sikereket értek el. Többen elmondták: Tompa Miklós szeretett éjszaka próbálni, ilyenkor megállt számára az idő. Próba közben néha elvonult sakkozni vagy pingpongozni, ilyenkor akár több órára is megfeledkezett a színészekről.

Nem tűrte a középszerű előadásokat. Ha nem ő rendezte az előadást, bemutató előtt mindenképpen megnézte a produkciót. Megtörtént, hogy egy-két héttel vagy akár egy nappal a bemutató előtt lefújta az előadást, amely esetleg soha nem került színpadra. A hajdani plakátokon néha több rendező tűnik fel egy-egy drámacím alatt. Ennek vagy az volt az oka, hogy bemutató előtt teljesen átrendezte a kollégái által elképzelt előadást, vagy egyszerűen az, hogy a plakáton szereplő rendezők így némi pluszpénzhez juthattak. Kiderült: Tompa igencsak éreztette azt, ha valakit nem kedvelt. Ugyanakkor színészközpontú rendező volt, vallotta: rendező nélkül létezik színház, színész nélkül viszont aligha. Gyakran mondogatta: ha a színész vitatkozik, mindig neki van igaza, akkor is, ha nincs igaza. Ugyanakkor bárkinek kertelés nélkül megmondta a véleményét, még a színészkirályként tisztelt Kovács Györgyre is rászólt, ha fegyelmezetlen volt.

Egykori barátai, ismerősei szerint Tompa rendkívül szellemes, sokat anekdotázó, nagy tudású, igen művelt ember, zseniális igazgató volt, imádta a társulatot. A városi, tartományi pénzügyi vezetőket addig gyötörte, amíg ki nem csikarta a színház fenntartásához, az előadások színreviteléhez szükséges pénzt. Egykori munkatársai szerint az ő igazgatása idején „biztonságban volt a társulat”.

Tompa Miklóst 1966-ban indokolatlanul, rosszindulatú feljelentések alapján váltották le, úgymond „felfelé buktatták”, hiszen az összes hazai magyar társulat felügyelője lett. Legalábbis papíron. Ezután 1973-ig nem engedték neki, hogy az általa alapított vásárhelyi színházban rendezzen. A Tompa Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett programsorozat tegnap filmvetítésekkel és színházi előadásokkal ért véget.