
Fotó: Csíki Játékszín/Facebook
Garaczi László darabjából készült az Ovibrader című kocsmaszínházi előadás, amely egy gyerek jövőjének előrevetítéséről szól. A produkciót május 27-én láthatja a közönség Csíkszeredában.
2023. május 16., 12:252023. május 16., 12:25
A Csíki Játékszín produkcióját az ANT BAR - Autonóm Neokonstruktivista Törekvés elnevezésű szórakozóhelyen láthatja a közönség. Amint az április végén bemutatott, Tóth Árpád által rendezett előadás ismertetőjében olvasható, a magyarországi író szövege
Kozma Attila a korunk degenerálttá nevelt fiatalságának kilátástalannak tűnő jövőképéről szóló, Ovibrader című előadásban
Fotó: Csíki Játékszín/Facebook
Petyus anyja – tipikus aggódó szülő, aki épphogy meg nem fojtja szeretetével fiát – terapeutához cipeli a gyereket, aki hipnózis segítségével kicibálja a „Problémás Gyerekből” az emlékeit, hogy megtalálják az okokat. A felszínre törő problémák elburjánzanak és szép lassan a múlt képkockái után a gyerek jövője elevenedik meg.
„Azt mondják, mielőtt meghal az ember, lepereg előtte az élete, mint egy felgyorsított film. És ugye ott vannak még a csodás közhelyek: „Élj úgy, hogy érdemes legyen végignézned.” De milyen értelmet nyer ez az elcsépelt mondat akkor, ha gyerekként előre látod a saját filmedet, és ezzel a tudással kell élned? Érdemes-e így végignézni vagy érdemes-e végigélni? A felvillanó élethelyzetek egy egész élettörténetet vázolnak fel a nézőnek.
Az előadás szerepeiben Bende Sándor, Zsigmond Éva-Beáta, Kozma Attila, Fekete Bernadetta látható.

Javában zajlanak Michael Frayn Veszett fejsze című bohózatának próbái a Csíki Játékszínben. Tíz nap van az első bemutatóig, március 17-ig, addig még akad csiszolni való, hogy minden óraműpontossággal működjön.

Alternatív helyszíneken, a színház falain kívül is lesznek előadások a Csíki Játékszín új évadában. A társulat számos más újdonsággal, illetve színes és vidám repertoárral készül az idényre.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!