Hirdetés

Görbe tükröt tart a túlzottan „kütyüfüggő” társadalomnak a diákszínjátszók előadása

Görbe

Az előadás a „kütyüfüggőség” elé tart görbe tükröt

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A jó jel címmel mutattak be darabot az aradi Csiky Gergely Főgimnázium középiskolásai, akik a generációjukra – sőt a társadalom túlnyomó részére jellemző – okoseszköz- és wififüggőség elé tartottak görbe tükröt. A „kütyük” túlzott használata leszoktatja az embereket a személyes kapcsolatteremtésről, ezért kell görbe tükröt tartani eléjük – állítja Kézdi Imola színművész, az előadás szerzője és rendezője.

Pataky Lehel Zsolt

2025. április 15., 20:172025. április 15., 20:17

Tizenkét – már a felnőttkor küszöbén álló – tinilány tartózkodik egy térben, amelybe nyugodtan lépnek be, hiszen „úgyis van wifi”, hívhatják egymást, írhatnak egymásnak, lefoglalhatják magukat a közösségi médiával, hiszen a „kütyüjük” kéznél van. Csakhogy „elmegy a jel”, megszűnik a vezeték nélküli internetkapcsolat, és a lányok kénytelenek egymás szemébe nézni, egymással ismerkedni. Kiderül, hogy mit tudnak kezdeni saját magukkal és egymással – s ez görbe tükröt tart a sok esetben magára ismerő nézőnek.

Az Aradi Kamaraszínház jóvoltából a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai 2023 szeptembere óta rendhagyó színjátszó foglalkozásokon vehetnek részt. A játékos gyakorlatokat Kézdi Imola Jászai Mari- és UNITER-díjas színművész tartja, aki közel másfél éve Aradra helyezte a „főhadiszállását” (a Maros-parti városban nevelkedett és végezte tanulmányait), otthagyva a kőszínházi pályát, saját egyéni projektjeire koncentrálva. Az előadás után a sajtónak nyilatkozva Kézdi Imola előre bocsátotta: nem nevezi diákszínjátszó körnek a lelkes csapatát, mert

Hirdetés

nem a hagyományos diákszínjátszás gyakorlatát követik a próbák, az együtt töltött idők, a különböző gyakorlatok során, hanem sokkal kötetlenebbül zajlanak a foglalkozások, és a fiatalok improvizációs készségeire, ötleteire helyezi a hangsúlyt.

Ettől függetlenül szeretné átmenteni az 1990-es évek szépemlékű Kölcsey Diákszínpadának a hangulatát, az együvé tartozás és a turnézás élményét megosztani a tanítványaival, ezért örömmel fogadták a felkérést, hogy a nagyszalontai diákszínjátszó-találkozón is előadják A jó jelt.

Görbe Galéria

Sikert arattak a diákok

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A darab apropóját egy évekkel ezelőtt látott szilveszteri fotó adta: a képen az volt látható, amint mindenki azt filmezi a mobiltelefonjával egy szabadtéri óévbúcsúztatón, ahogy a kivetítőn átvált a dátum, de senki nem figyel a mellett állóra, hogy boldog újévet kívánjon az embertársának.

Idézet
Az a jelenet, amelyben az egyik lány elájul, a többiek pedig szelfit készítenek vele, sajnos szintén megtörtént eset alapján született” – mesélte a színművész a jelenlévő újságíróknak, köztük a Krónika tudósítójának.

Folytatása tehát lesz a foglalkozásnak, és Kézdi Imolára lelkesítőleg hatott, hogy a hétfő délutáni bemutatót követően több középiskolás jelentkezett – köztük fiúk –, hogy szívesen járnának a próbákra.

Az aradi Bábszínház nézőterét megtöltő közönség előtt bemutatott „alig egyfelvonásos játék” után a szereplők közül hárman is vállalták, hogy megosztják élményeiket a sajtóval. Széll Emese tanulságosnak nevezte a darab mondanivalóját, és a Krónika kérdésére elismerte:

meglehet, adott esetben ő és kortársai is nehezen találnák fel magukat wifi nélkül.

Zámbori Zsófia azt emelte ki többek között, hogy a foglalkozásoknak köszönhetően sikerült legyőznie a lámpalázát, ki mer állni a nyilvánosság elé, és bizonyára bátrabban fog vállalni az iskolában is közösségi feladatokat.

Görbe Galéria

Az iskolatársakból, hozzátartozókból és érdeklődőkből álló közönség megtöltötte a nézőteret

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Roșu Tímea szerint sokan magukra ismertek a próbák során, felfedezték egy-egy rossz szokásukat, vagy azt, hogy a személyes kapcsolataikban mit hibáztak eddig. Abban egyetértettek a lányok, hogy a virtuális világ helyett a valódi kapcsolatokra kell törekedni, a Kézdi Imolával végzett gyakorlatokat, a művésznőtől kapott műhelytitkokat, szakmai fogásokat pedig egyenesen élményszámba menőnek nevezték.

korábban írtuk

Ellensúlyozni kell a közösségi média hatását a kamaszok énképének kialakulásában
Ellensúlyozni kell a közösségi média hatását a kamaszok énképének kialakulásában

Nem új keletű dolog, hanem életkori sajátosság, hogy a kamaszok számára előtérbe kerül a kinézet. Az online világ, a közösségi média negatívan befolyásolja a kamaszok énképét. A jelenségről Keresztesi Polixéna iskolapszichológus beszélt a Krónikának.

korábban írtuk

Több mint 900 kötettel gazdagította az iskolai könyvtárat a kortárskönyv-kommandó
Több mint 900 kötettel gazdagította az iskolai könyvtárat a kortárskönyv-kommandó

Nyolc év alatt több mint 900 kötettel gyarapította az iskola könyvtárát az aradi Csiky Gergely Főgimnázium kortárskönyv-kommandója. A középiskolásokból álló csapat fő célja, hogy a fiatalok körében népszerű kortárs írók szerzeményeit vásárolják meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
Hirdetés
Hirdetés