
Fotó: Biró István
2011. június 06., 08:162011. június 06., 08:16
Zsúfolásig megtelt a kolozsvári Főtér a 10. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) péntek esti nyitóünnepségén: több mint 1500 meghívott vett részt a rendezvényen, de a nézőteret határoló kordonok mögül is több száz kíváncsiskodó követte végig a félórás csúszással kezdődő eseményt, amely a fesztivál történetének feltehetően eddigi leghoszszabb, mintegy másfél órás megnyitója volt. A tavalyi megnyitón Tudor Giurgiu, a fesztivál igazgatója keményen bírálta a városvezetést, amiért a korábbi ígéretekhez képest csak „jelképes” összeggel támogatta a 9. seregszemlét, ám most láthatóan elégedett volt, elsősorban Emil Boc miniszterelnöknek, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszternek és Sorin Apostunak, a város polgármesterének mondott köszönetet, amiért megteremtették a megfelelő körülményeket a fesztivál megrendezéséhez.
Az est első díszvendégeként Marcel Ţenter, a nemrégiben országos bajnokságot nyert U-Mobitelco kosárlabdacsapat vezetőedzője lépett színpadra, aki a csapat nevében megköszönte a meghívást. Giurgiu bejelentette: a jelenlévőktől összegyűjtik a TIFF első kiadásáról származó szuveníreket, az azokhoz kapcsolódó személyes történeteket pedig közzéteszik a fesztivál hivatalos lapjában. „Az első fesztivál ártatlan, tiszta hangulatát szeretnénk visszaidézni” – fogalmazott Giurgiu.
Mihai Chirilov, a TIFF művészeti igazgatója ugyanakkor Tudor Giurgiunak mondott köszönetet a rendezvény megszervezéséért, és felidézte a kezdeteket. „A TIFF számomra 2001-ben egy szeptemberi napon kezdődött, röviddel az ikertornyok leomlása után, amikor Tudor Giurgiu találkozóra hívott, hogy bemutasson egy projektet. A projektet TIFF-nek nevezték, a teraszt, ahol találkoztunk, Everestnek. Fiatalok voltunk, mondhatni kamikázék, és egyikünk sem gondolta, hogy a TIFF a romániai filmes rendezvények Everestjévé válik” – emlékezett vissza Mihai Chirilov.
A szervezők díjesőt zúdítottak a meghívottakra, szinte mindenkit díjaztak, akinek az elmúlt tíz évben valamilyen köze volt a TIFF-hez. A magyar résztvevők megdöbbenésére a díjazottak közt volt Gheorghe Funar, Kolozsvár egykori szélsőséges polgármestere is, aki azért kapott díjat, mert akkori polgármesterként támogatta a TIFF első megszervezését. Az idén elhunyt Alex Leo Şerban filmkritikusra is emlékeztek, emlékére pedig ösztöndíjat alapítanak, ezzel évente egy fiatal filmkészítő tanulhat New Yorkban. Az ünnepség végén Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere is felszólalt, és megígérte, hogy 2012-ben a jelenleg felújítás alatt álló monostori, illetve a Mărăşti lakónegyedi mozi is a TIFF rendelkezésére áll.
A filmvetítés előtt a La Compagnie des Quidams világhírű francia utcaszínház produkcióját csodálhatta meg a közönség, a hivatalos nyitófilm pedig a François Ozon rendezte Potiche című francia film volt Catherine Deneuve és Gérard Depardieu főszereplésével. Szombat este a világhírű A polip című olasz tévésorozat főszereplője, a Corrado Cattani felügyelőt alakító Michele Placido színész-rendező új, Vallanzasca című filmjét vetítették a Főtéren, ahol életműdíjat vehetett át, tegnap délelőtt pedig ugyanott közönségtalálkozót is szerveztek az alkotóval.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!