
Fotó: Agerpres
2010. augusztus 16., 10:022010. augusztus 16., 10:02
Az Oscar-jelöléseket egyébként 2011. január 25-én jelentik be, akkor derül ki, hogy versenyben marad-e a román alkotás, a díjkiosztó gálára pedig február 27-én kerül sor. Mint ismeretes, tavaly Corneliu Porumboiu Rendészet, nyelvészet (Poliţist, adjectiv) című filmjét nevezte a román zsűri, a végső megmérettetésre azonban már nem jutott tovább a több nemzetközi elismerést is begyűjtött alkotás.
Şerban filmjét azonban úgy tűnik, többre értékeli a szakma, hiszen az elmúlt tizenhét évben ez volt az első román alkotás, amely indult a Berlini Filmfesztivál, a Berlinálé hivatalos versenyprogramjában, s két fontos díjat is sikerült megszereznie, az első nagyjátékfilmes rendező érdemelte ki a zsűri nagydíját, az Ezüstmedvét, illetve az Alfred Bauer-elismerést.
„Örvendek a nevezésnek, de nem kell ebből nagy csinnadrattát csinálni, hiszen ez csak javaslat a jelölésre, a folyamat még nem zárult le. Annak viszont örvendek, hogy számításba vették a filmet” – nyilatkozta a nevezés kapcsán Florin Şerban. A Ha fütyülni akarok, fütyülök című film egyébként Silviuról (George Piştereanu) szól, aki négy évet húzott le egy Duna-parti börtönben, s alig két hete van hátra szabadulásáig.
Ekkor azonban váratlan hírt kap: meglátogatja öccse, aki közli, hazatért Olaszországban dolgozó édesanyjuk, őt is készül magával vinni, s még Silviu szabadulása előtt távoznának. A fiúnak így alig öt napja marad, hogy megakadályozza az utazást. A tervezgetésbe ugyanakkor az is beleszól, hogy Silviu beleszeret a szép szociológus lányba, Anába (Ada Condeescu), aki egy felmérés készítőjeként érkezik a börtönbe. A dolgok pedig egyre csak bonyolódnak, a dráma pedig egyre fokozódik.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.