
A filmtörténet első egész estés, kizárólag papíralakok árnyjátékából álló animációs filmjét mutatják be pénteken Kolozsváron a Német Kulturális Központ (NKK) szervezésében.
2013. július 03., 17:552013. július 03., 17:55
Lotte Reiniger Ahmed herceg kalandjai című sziluettfilmjét a sétatéri Kaszinó teraszán, ingyenes szabadtéri vetítés keretében tekinthetik meg a kolozsvári nézők, a némafilm kísérőzenéjét a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia 65 fős nagyzenekara játssza – jelentették be tegnapi közös sajtótájékoztatójukon Fabien Mühlthaler az NKK igazgatója és Emil Boc Kolozsvár polgármestere. Fabien Mühlthaler elmondta: a kolozsvári önkormányzat mellett a bukaresti Goethe Intézet tette lehetővé a rendezvény létrejöttét.
Kifejtette: nagy kihívás számukra az esemény megszervezése, hiszen nem egy fesztivál keretében, hanem önálló rendezvényként kerül rá sor. Hozzáfűzte: részben az is a céljuk, hogy hozzájáruljanak ahhoz, hogy Kolozsvár elnyerje az Európa Kulturális Fővárosa címet. Mint részletezte: Erdélyben először kerül sor az 1923 és 26 között készült film vetítésére. Hangsúlyozta: rossz idő esetén sem marad el a rendezvény, ebben az esetben fedett térben tartják a vetítést, az új helyszínt a kellő időben bejelentik majd. Marius Tabacu a kolozsvári Filharmónia igazgatója ugyanakkor bevallotta: izgult amiatt, hogy egyáltalán sikerül-e megszervezni az eseményt. Szerinte egy hagyomány felelevenítéséről van szó, hiszen a 20. század elején a kincses városnak virágzó filmgyártása volt.
Az 1926-ban Wolfgang Zeller által komponált filmzenét egyébként Stefan Geiger német karmester vezényletével adja elő a filharmónia zenekara. A karmester a filmmel kapcsolatban elmondta: Lotte Reiniger különleges technikával készítette el az egész estés alkotást, a papírmetszés technikáját a tökélyre fejlesztette. A film másodpercenként 22 képkockás sebességgel készült összesen 100 ezer fényképet készített az alkotója amíg elkészül az Ezeregyéjszaka meséi közül az Achmed herceg kalandjait bemutató 70 perces remekművével.
A film cselekménye szerint egy erős varázsló csodalovat ajándékoz a kalifának cserébe annak gyönyörű lányáért. Achmed herceg, a lány fivére azonban ellenzi a cserét, a varázsló ezért ráveszi, hogy üljön fel a megbűvölt lóra. Ezzel kezdetét veszi Achmed herceg, hosszú kalandos utazása. Fabien Mühlthaler ugyanakkor újságirói kérdésre elmondta: jövőre is előrukkolnak valamilyen nagyobb szabású rendezvénnyel, hiszen éppen akkor lesz húsz éves a kolozsvári Német Kulturális Központ.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!