
Sikeresnek értékelte az elmúlt évadot Tódor Albert, a Nagyváradi Állami Filharmónia menedzser-igazgatója, mivel színes és változatos műsoraikkal a fiatalokat is sikerült megszólítaniuk.
2013. július 24., 16:562013. július 24., 16:56
\"Nagy örömömre szolgál, hogy elég sok fiatal kezdett járni a koncertekre. Sajnos a középiskolai osztályokban már nem tartanak zeneórát, a zeneoktatás épp akkor szakad meg, amikor a fiatalokban kezd kialakulni a szépérzék. Mi megpróbáltuk ezt áthidalni azzal, hogy könnyűzenei és tematikus előadásokat is szerveztünk, bemutattunk például átírt rock-koncertet vagy éppen filmzenét, de sikeres volt az amerikai est is, amikor ugye dzsesszesebb hangvételű előadást tartottunk\" – magyarázta. A közönség jól fogadta a harmadik Tavaszi Fesztivált is, a két hét alatt japán meghívottak léptek fel a Sebes-Körös parti városban, de több neves hazai karmester, hegedű- vagy éppen zongoraművész is elfogadta a felkérésüket.
Leckekoncertek a diákoknak
Az elmúlt évad negyvenkét koncertje mellet huszonnyolc úgynevezett leckekoncertet is tartottak kifejezetten diákoknak, amely sorozatba a bihariakat is sikerült bevonni, így azokat nemcsak a megyeszékhelyen rendezték meg, hanem Nagyszalontán, Székelyhídon, Belényesen és Margittán is felléptek az egy–nyolc osztályos gyerekek előtt. Ezeket az előadásokat úgy kell elképzelni, mint egy zeneórát, amelyen valamely tanár munkatársuk bemutatja a választott darabot, a mű hátterét és annak zeneszerzőjét, illetve az abban megszólaló hangszereket, a zenekar pedig megszólaltatja azokat. \"Sikerült például bemutatni Prokofjev Péter és a farkas című zeneművét, amelyben minden hangszer egy-egy állat hangját jeleníti meg. A gyerekek nagyon élvezték\" – emlékeztetett Tódor. Jelezte, minden év végén kiosztanak egy kérdőívet a látogatók között, akik véleményezhetik az évadot, illetve javaslatot tehetnek a következő szezonra. Ezen igényeket figyelembe véve már körvonalazódik az új idény, és bár még az épület nyári tatarozásán dolgoznak, az igazgató tájékoztatatott arról, hogy különleges programmal készülnek az őszi évadnyitásra.
Őszi szimfóniák – komolyzenei hét szeptemberben
\"Az idén megünnepeljük, hogy Nagyváradon 125 éve tartották meg az első szimfonikus koncertet, ennek égisze alatt szeptember 16–22. között, Őszi szimfóniák néven komolyzenei hetet rendezünk. A fesztiválon lesznek kamarakoncertjeink, de három nagykoncertünk is. Az első egy oszakai japán zenekar lesz, majd a filharmónia énekkarának a capella-estélye szerepel a programban, de fellépnek a debreceni Kodály szimfonikusok is\" – mondta Tódor, aki nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy az idén bekerültek Románia legnagyobb fesztiválja, az Enescu-fesztivál programjába is. A következő évad kiemelt előadásai között megemlítette az In memorian Acél Ervin koncertet, amellyel a neves karmester emléke előtt tisztelegnek. Acél épp ötven éve lett a helyi filharmónia tagja, a mostani előadásnak pedig szinte épp ugyanaz lesz a programja, mint amelyet a neves karmester először dirigált Váradon.
A költségvetéssel kapcsolatban jelezte, az épp annyira elegendő, hogy fennmaradjanak, nem dúskálnak ugyan a pénzben, de az ország más társulásaihoz képest \"megvannak\". A Nagyváradi Állami Filharmónia jelenlegi színvonalának megítélésében Tódor Albert többnyire vendégfellépők véleményére alapoz, amely alapján Románia öt legjobb zenekara közé sorolja az általa irányított társulatot. Ezt jó helyezésnek tartja és bízik abban, hogy ezen még javítani fognak.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!