Hirdetés

Fesztiválokon a Tamási Áron Színház

Június 17-én, a Valami csajok című előadással ért véget a színházi évad Szentgyörgyön, de a következő időszakban Kisvárdára, majd Gyulára utazik a Tamási Áron Színház  társulata Az imposztor és a Bánk bán című előadásokkal, és ugyancsak Gyulán egy új produkció bemutatójára is sor kerül július 5-én: a Gyulai Várszínházzal együttműködésben.

Krónika

2013. június 19., 18:552013. június 19., 18:55

2013. június 19., 19:432013. június 19., 19:43

Idén huszonötödik alkalommal kerül megrendezésre a kisvárdai színházi fesztivál. Spiró György Az imposztor című darabját a jubiláló fesztivál nyitóelőadásaként játssza a Tamási Áron Színház társulata június 21-én délután 17 órától. Az előadást Keresztes Attila, a marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója rendezte, az előadás főszerepét pedig, ugyancsak meghívottként, Bíró József Jászai Mari-díjas kolozsvári színművész alakítja.

Idén ötvenedik évadát tartja a Gyulai Várszínház, a magyarországi teátrumban június 24-én a Bocsárdi László által rendezett Bánk bán című előadást játssza a sepsiszentgyörgyi társulat. A produkció a Magyar Színházak 24. Kisvárdai Fesztiváljának fődíjas előadása volt tavaly, rendezéséért pedig Bocsárdi László elnyerte a Nagyváradon tartott 6. Interetnikai Színházi Fesztivál legjobb rendezőjének járó díjat. Az előadásban játszott szerepéért Mátray László és Pálffy Tibor Kisvárdán, Szakács László pedig Nagyváradon kapott alakítási díjat.

A 9. alkalommal szervezett gyulai Shakespeare Fesztivál keretében július 5-én kerül bemutatásra a Hamlet a sepsiszentgyörgyiek a Gyulai Várszínház koprodukciójaként, Bocsárdi rendezésében. Bocsárdi Lászlónak ez a tizedik Shakespeare-rendezése; a 2008-as bukaresti Metropolis Színház-beli munkája után másodszor rendez Hamletet, a 2003-ban színre vitt Titus Andronicus után pedig másodszor rendez Gyulán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés