Felkerült a magyar táncházmozgalom az UNESCO-listára

Jelentős eredménynek nevezte tegnap lapunknak nyilatkozva Könczei Csongor néprajzkutató, hogy az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetének illetékes kormányközi bizottsága Bali-szigeti ülésén romániai idő szerint pénteken reggel olyan döntést hozott, amelynek értelmében a magyar táncházmozgalmat az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára került. Az UNESCO szellemi örökség listáira idén több mint nyolcvan kulturális értéket jelöltek. A magyar táncházmódszer 11 másik hagyományőrző gyakorlattal együtt a szellemi kulturális örökség megőrzését szolgáló programok, projektek és tevékenységek regiszterébe felterjesztett elemek között szerepel.

A magyar táncházmozgalom 2012-ben lesz 40 esztendős. Agócs Gergely, a budapesti Hagyományok Háza munkatársa elmondta az MTI-nek: szigorú előírásoknak kellett megfelelni, egy csaknem 10 oldalas beadványt készítettek A táncház mint a szellemi, kulturális örökség védelmének magyar modellje címmel, számos hivatkozással, amelyek a Hagyományok Háza webes felületeire irányítják az érdeklődőt. „Magyarországon a 70-es évek elején kialakult egy olyan szemléletmód, a neofolklorizmus új hulláma, amely iránt különböző késztetésből kezdtek érdeklődni a fiatalok” – idézte fel a kezdeteket. A mára kikristályosodott magyar modell három pilléren áll. „Az egyik az etnográfiai feltárómunka, ebben neves néptánc- és népzenekutatók működtek közre a négy évtized folyamán. A másik: mindenféle ideológiai felhangtól mentes módon élik meg a résztvevők a hagyományos kultúra elemeit, a harmadik, hogy eredeti funkciójában próbálja meg a hagyományos kultúra alkotásait átültetni a társadalom életébe” – foglalta össze.

„Mi nem egyszerűen csárdást táncolunk, alföldit, szatmárit, hanem ezen belül a tyukodi, az érpataki, a nagyecsedi motívumkincset is ismerjük. A stiláris jellemzőknek az összességéből rendkívül gondos tánc- és zenepedagógiai módszerekkel kiválogatjuk és átültetjük, tovább visszük eredeti funkciójában ezt a gazdagságot” – részletezte Agócs Gergely. A táncházmozgalom jövőre negyvenéves, természetesen voltak az eltelt évtizedek alatt hullámhegyek és hullámvölgyek. Az első évtizedekben egyfajta ellenzéki szellem kötődött hozzá, bár ezt az alapító „atyák” tagadják. Miközben az erdélyi magyarság hagyományos kultúrájáról nem volt szalonképes beszélni, a táncházak fontos platformja volt a határon túli, a kisebbségi magyar kultúra feltérképezése és bemutatása.

„Mi ebben a beadványban is hangsúlyoztuk, hogy három korszaka volt a negyven esztendőnek. Az első a civil kezdeményezések ideje. A hőskorszak, az első 20 esztendő alulról szerveződő klubélet formájában zajlott. 1982-től évente megrendeztük az országos táncháztalálkozót. 1989 után létrejöhettek a szakmai koordinációt ellátó szervezetek, például a Martin György Néptáncszövetség, a hagyományőrző egyesületeket képviselő Muharay Szövetség vagy a Néptáncszövetség.”

Sikeres magyar példa

A Hagyományok Házát 2001. január elsejével alapította meg a kulturális miniszter. „Ennek keretében azt vállaltuk, hogy a magyar modell intézményeként segítjük a civil szervezeteket. Három részlegünk szolgálja ki őket. A Magyar Állami Népi Együttes a színpadi művészetet képviseli, ehhez elkezdtük építeni a gyűjteményeinket, a Lajtha László Folklór Dokumentációs Központot és a Népművészeti Módszertani Műhelyt, amelynek négy évig voltam a vezetője. A legkorszerűbb eszközökkel folytatjuk a feltárást és közreadást. CD-romok, audioanyagok, könyvek, konferenciák szervezése segítségével kibontottuk ezt az egész tevékenységet.

Olyan képzéseket indítottunk el, amelyek hiánypótlók, nálunk népi játszóház-, táncházvezetőnek lehet tanulni, van pedagógusok számára akkreditált mesemondó tanfolyamunk.” Véleménye szerint a közoktatás és a médiavilág sajnos úgy tekint erre a kultúrára, mintha ez a 40 év nem telt volna el, éppúgy szemléli, mint a 60-as években. Pedig sztárelőadókat is említhetne, akiket ma óriásplakátokon hirdetnek. A táncházmodell olyan magyar szellemi termék, amelynek az elmúlt 40 év során megvalósult a sikeres exportja – hangsúlyozta Agócs Gergely. Salt Lake Citytől Jokohamáig alakultak magyar néptáncegyüttesek, és nem kint élő magyarokból, hanem a helyi lakókból. „Számunkra azonban még fontosabb, hogy Lengyelországban és Szlovákiában is kibontakozott a magyar modell alapján a táncházmozgalom.

A táncházas fiatal progresszív szlovák értelmiség pozitívan tekint a magyarságra. A szlovák táncházakban természetesen szlovák táncokat járnak, szlovák muzsikát játszanak, de teljesen elfogadott, hogy gömöri, magyarbődi, csallóközi vagy akár erdélyi magyar táncokat is megtanítanak – szlovákok szlovákoknak.
A rangos elismerés mellett is megjegyezte: „2001 óta a mi állami támogatásunk nominálisan a felére csökkent (800-ról 430 millió forintra), ez az összeg az inflációt számítva a harmadát éri manapság, a feladatok maradtak, de mi fejleszteni is szeretnénk” – jegyezte meg Agócs Gergely.

Az intézményesítés veszélye

Könczei Csongor néprajzkutató, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, a Bogáncs-Zurboló Egyesület igazgatótanácsának tagja a Krónikának elmondta: a döntés nagy eredmény, hiszen egy nemzetközi szervezet ismeri el a közel 40 éves mozgalmat, ugyanakkor mindez veszélyekkel is járhat. „Az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára való felkerülés eredménye lehet a táncházmozgalom uniformizálódása, előírások megalkotása. A tevékenység eredendően kisközösségi szórakozás, művelőinek elsődleges motivációja a táncház szeretete, így nem lenne helyes intézményesíteni, illetve meghatározni a szabályait” – hangsúlyozta a szakember.

Hozzátette: a magyarországi táncházmozgalom erdélyi mintára épült, azonban a két törekvés között nem létezik hivatalos kapcsolat, az ENSZ döntése ezen is változást hozhat. Mint mondta, a listára való felkerülés következtében várhatóan több pályázati lehetősége adódik majd az érintetteknek, a hétköznapokban azonban valószínűleg nem hoz érzékelhető változást a döntés. A táncházmozgalom esetleges hanyatlásával kapcsolatban Könczei elmondta: ez mindig is vitatott kérdés volt, ő azonban nem tartja helyesnek a megfogalmazást.

„Egy adott tevékenység addig létezik, ameddig igény mutatkozik rá. A statisztikát figyelembe véve arra következtethetünk, hogy valóban csökken a résztvevők száma, az egyes táncházak közössége azonban mindig is szűk körű volt, mindez így működött jól, így nem beszélhetünk hanyatlásról” – fogalmazott a néprajzkutató.