Hirdetés

Felfele ívelő pályán a filmes szakma

Negyedik alkalommal tartják meg Bukarestben a legújabb magyar filmtermésből ízelítőt nyújtó Magyar Filmhetet a helyi Magyar Kulturális Intézet szervezésében.

Krónika

2010. november 15., 09:232010. november 15., 09:23

„Az egy héten át tartó filmhét programját a legújabb magyar filmekből állítottuk össze. Ezzel lehetőséget nyújtunk a bukaresti közönségnek, hogy megismerjék a magyar filmtermés legfrissebb alkotásainak egy részét” – fogalmazott Bretter Zoltán, a kulturális intézet igazgatója az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.

A játék-, dokumentum- és rövidfilmeket egyaránt bemutató, tegnap elkezdődött filmhét az idén először zajlik a bukaresti Horia Bernea moziban, amelyet 2009-ben alapítottak, és azóta számos hasonló, sikeres rendezvénynek adott otthont. Mihai Gheorghiu, a mozit működtető bukaresti néprajzi és falumúzeum igazgatója elmondta: a Magyar Filmhetet azért fogadták be, mert a mozi alapításakor célul tűzték ki az európai filmgyártás minőségi alkotásainak bemutatását, és ebbe a tervükbe harmonikusan illeszkedik a Magyar Filmhét.

A sajtótájékoztatón jelen volt Catrinel Danaiata rendező, Kelemen Hunor romániai művelődési miniszter filmügyi tanácsadója, aki örömét fejezte ki, hogy a román és a magyar filmes szakma felfele ívelő pályán van, amit – tette hozzá – bizonyítanak az elmúlt évek nemzetközi díjai. A román művelődésügyi minisztériumot képviselő rendező megállapította, hogy az elmúlt években nőtt a román–magyar koprodukciók száma, ami jó alapot teremt a két ország filmes szakembereinek további együttműködéséhez.

A sajtótájékoztatón jelen volt Vágvölgyi B. András rendező, akinek Kolorádó Kid című filmjével nyílt meg tegnap a bukaresti Magyar Filmhét. A rendező első játékfilmje főszereplőjének 1956 hősét, a pesti srácot teszi meg. A Nagy Imre és mártírtársai újratemetésekor a hatodik koporsóval erről az ismeretlen pesti srácról emlékeztek meg. Vágvölgyi filmjében, amelynek munkacíme a Hatodik koporsó volt, egy igazi sors jelenik meg: a Kolorádó Kid egy árulás története, a melós, külvárosi srácot, aki ’56-ból is kivette a részét, elfogják, majd a barátai és a szeretője is ellene vallanak. A rendező elmondta: Bukarestben rendezőként először mutatkozik be, és reméli, hogy a magyarországi 1950-es évek elejét bemutató, történelmi hátterű filmjét jól fogadja majd a román közönség is.

A Magyar Filmhét keretében levetítik még Orosz Dénes Poligamy, Almási Réka Team Building, Köves Krisztián Károly Halálkeringő, Groó Diana Vespa és Dömötör Tamás Czukor Show című játékfilmjét.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés