Farkas Árpád József-Attila díjas költőt köszöntik 70. születésnapján

A 18 órától kezdődő rendezvényen Magyarország Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja a Székelyföld folyóirat szerkesztőivel és munkatársaival közösen ünnepli a költőt, a folyóirat főmunkatársát.

Az eseményen, amelynek keretében többek közt Bogdán László, Borcsa János, Dimény-Haszmann Árpád, Fekete Vince, Ferenczes István, György Attila, Lakatos Mihály, Molnár Vilmos, Sántha Attila is méltatja a József Attila-díjas költőt, Kolcsár József színművész és a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola vonósnégyese működik közre.

„A ritkán megszólaló, »szűken mért« szavú, versben keveset beszélő költőink közé tartozik. Teljesen készen, abszolút teljes fegyverzetben érkezett, »panyókára vetett kabáttal«, kamaszos lendülettel, ám érett férfiúra jellemző komolysággal, komorsággal és felelősségtudattal; a »politikum gerjesztette mámorból« való kijózanodás utáni »másnaposság« érzésének keserű tapasztalatával, összeszorított fogakkal, sziszegve sem szolgáló makacs elhatározással. Talán innen jöhet, a genetikai meghatározottságon túl a dacos konokság az, ami ennek a költészetnek az egyik alapvető meghatározója. (...)

Az ő költői nemzedékének még egészen más volt a viszonya a szülőföldjéhez; még létezett, és nem csak elvétve – olvasom a vele készült interjúkötetben – az úgynevezett transzszilván ember; még értéke volt az emberi szónak, és egyáltalán: érték volt embernek lenni\" – írja róla Fekete Vince, aki a Székely Könyvtár sorozatban nemrég megjelent, Farkas Árpád válogatott verseit tartalmazó kötetet szerkesztette.

A Székelyföld folyóirat e havi száma is a 70 éves költő munkássága előtt tiszteleg, a lap hasábjain többek közt Bogdán László, Borcsa János, Dimény Árpád, Fekete Vince, Ferenczes István, Ferencz Imre, György Attila, Király László, Kovács András Ferenc, Lakatos Mihály, Molnár Vilmos, Sántha Attila és Vári Attila is köszönti Farkas Árpádot.

A költő 1944-ben született a Hargita megyei Siménfalván, középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte, majd a Babeş–Bolyai Egyetemen magyar szakos tanári oklevelet szerzett. A napilapok és folyóiratok 1963 óta közlik verseit és irodalmi publicisztikáját.

Majdhogynem „rövidnadrágos víg kölyökként” fogadta be az irodalmi közvélemény, jóval bemutatkozó kötete, a Forrás második nemzedékének rangot adó Másnapos ének (1968) megjelenése előtt. Mestereit, József Attilát, Illyés Gyulát, a közvetlen példaképek közül Lászlóffy Aladárt és Kányádi Sándort még nem tagadhatná le, de már ekkor feltűnik rendkívüli képteremtő ereje, lírájának népköltészetre emlékeztető tárgyias egyszerűsége, tisztasága, emberközeli melege s ugyanakkor mívessége.

Kérlelhetetlen tisztaságigénye (Cipőfűzőárus, Jó férfiak) második kötetében, a Jegenyekörben (Kolozsvár, 1971) már jelentős valóságismerettel társul, megőrzött eszményeit a megvalósítás lehetőségével szembesíti. Nemzedékéből ő vállalja a legkövetkezetesebben a nemzetiségi költő szerepét. Irodalmi igényű publicisztikája ugyanerről tanúskodik. Verseiben határozott történelmi érzéke formateremtő erővé válik, a realista képsor gondolatilag kiteljesedik.

Beke Györggyel, Fodor Sándorral és Kovács Györggyel közös riportkönyvében (Bővizű patakok mentén, 1972) a költő prózában fogalmazza meg erkölcsi magatartáselvét: \"Én régóta úgy igyekszem szelídséggel bebútorozni magam, hogy gondjaim ne bántsák azokat, kik segíteni – helyzetüknél fogva – tehetetlenek, akiknek meg ehhez hivatalt adtak s hivatást, azokat – bántsák!\" (Gyalogolni kell).