Hirdetés

Erkelre emlékeznek Kolozsváron

A nagy magyar zeneszerzőt és korát mutatja be a Petőfi Irodalmi Múzeum autóbuszban berendezett 1800-as járat – Erkel Ferenc és a romantika kora című vándorkiállítása, amelyet tegnaptól a kolozsváriak látogathatnak. A tárlat a kolozsvári opera által szervezett, november 18-án rajtoló Kolozsvári Erkel Ferenc Napok című rendezvénysorozatának nyitóeseménye is egyben.

Kiss Előd-Gergely

2010. november 16., 08:342010. november 16., 08:34

Nemcsak Erkelről, hanem az egész korszakról szól a tárlat anyaga. „Mivel a Himnusz zeneszerzőjének különösen fontos volt a város, lényeges volt, hogy Kolozsváron is bemutassuk ezt a kiállítást” – jelentette ki tegnap Erdődi Sándor, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) munkatársa az 1800-as járat – Erkel Ferenc és a romantika kora című vándorkiállítást bemutató sajtótájékoztatón.

Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója hozzáfűzte, a PIM által szervezett, naponta 9 és 17 óra között megtekinthető tárlat egyben az opera november 18-án kezdődő, Kolozsvári Erkel Ferenc Napok című rendezvényének nyitánya is. A PIM-nek egyébként nem ez az első autóbuszban berendezett vándortárlata, hiszen a Nyugat folyóirat centenáriuma alkalmából Nyugat buszt indítottak útnak, míg tavaly a Kazinczy-évfordulóra a Nyelvet öltünk! című „busztárlattal” készültek.

Erdődi Sándor elmondta: az opera épülete mellett állomásozó buszon berendezett kiállítás elsősorban a diákoknak szól. A tárlat multimédiás eszközök segítségével teszi interaktívvá, élményszerűvé a száraz művészettörténeti adatokat, a kétszáz éve született Erkel Ferenc művészi pályafutása mellett a romantika korának festészeti, zenei, társasági életébe nyújt bepillantást.

A Himnusz zeneszerzője születésének bicentenáriumához kapcsolódó kiállítás ugyanakkor összefüggéseiben mutatja be Erkel Ferenc kapcsolatait a nemzeti romantika más szereplőivel, a színházművészet műfajaival – operától a népszínművekig –, valamint a polgáriasult társas élettel és művelődéssel. Erdődi hozzáfűzte, Pozsonytól Kolozsvárig a mozgó kiállításként működő busz bejárta a Kárpát-medencét, a költségeket a Petőfi Irodalmi Múzeum pályázati forrásokból finanszírozta.

Szép Gyula elmondta, a Kolozsvári Erkel Ferenc Napok keretében öszszesen négy előadást láthat a kincses város operakedvelő közönsége. Csütörtökön 18.30-tól Erkel Brankovics György című kétrészes operáját mutatja be a kolozsvári opera társulata Selmeczi György rendezésében. November 21-én, vasárnap 11 órától a Sarolta című vígoperát játsszák, a darabot Demény Attila rendezte.

Egy héttel később, szintén vasárnap 17 órától Dehel Gábor rendezésében a Bánk bánt tekintheti meg a kolozsvári közönség. Szép Gyula ugyanakkor elmondta, a rendezvénysorozat záró előadása igazi csemege lesz, Szigligeti Ede színművét, a Két pisztolyt a budapesti Fészek Művészklubbal és a nagyváradi Szigligeti Társulattal közösen adják elő. Az előadás időpontja november 30., kedd 18.30. „Erkel a pályáját zongoraművészként és zenepedagógusként Kolozsváron kezdte, ezért ha valahol, akkor Kolozsváron kell Erkel-emléknapokat szervezni” – emlékeztetett Szép Gyula.

Mint mondta, korábban Magyarországon és Erdélyben ritkán játszották Erkel műveit, mostanában kezdik újra felfedezni. A Kolozsvári Magyar Opera az utóbbi két évtizedben mind a nyolc operáját bemutatta. Erkel Hunyadi László című operáját technikai okokból nem tudták felújítani a rendezvény kezdetéig, ezt a darabot várhatóan a jövő év elején tekintheti meg a kolozsvári közönség.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés