
Összesen 13 produkció, köztük három határon túli és két független előadás került be a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába.
2014. március 10., 20:262014. március 10., 20:26
Erdélyből a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Alkétisz című előadását hívták meg a találkozóra, a harmadik, határon túli vendég az Újvidéki Színház társulata lesz az Opera ultima című produkcióval.
Erdélyi vonatkozású a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója, a Bányavakság, amelynek a marosvásárhelyi Székely Csaba a szerzője.
Budapestről az Örkény István Színház, a Katona József Színház és a Pesti Színház kapott meghívást, de érkezik látható Miskolcról és Nyíregyházáról. Emellett több koprodukció is érkezik a seregszemlére, köztük a budapesti Katona József Színház és a szabadkai Népszínház magyar társulatának Vörös című közös produkciója.
Az idei fesztiválra Császár Angela színművész és Sándor L. István színházi kritikus, az Ellenfény című tánc- és színházművészeti folyóirat főszerkesztője választotta ki az általa legjobbnak ítélt produkciókat a 2013. március 1. és 2014. február 28. között bemutatott magyarországi és határon túli magyar színházi előadások közül. A fesztivált az emberi erőforrások minisztériuma és Pécs városa is 60–60 millió forinttal támogatta, idén több gyermek és ifjúsági előadást terveznek bemutatni.
A POSZT off-programoknak idén is a Kodály-központ ad otthont: június 7-én a Csík Zenekar ad koncertet, vendégeik Berecz András mesemondó és Őze Áron színész lesznek. Június 9-én a Budapest Klezmer Band lép fel, az esten közreműködik Tompos Kátya és Dunai Tamás színművész. Varnus Xavér orgonaművész és Törőcsik Mari színművész 13-án Pilinszky Jánost idézik meg Bach zenéjét hívva segítségül.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!