2011. április 29., 09:142011. április 29., 09:14
A vendégszereplésekkel az intézmény azt szeretné biztosítani, hogy más erdélyi városok közönsége is betekintést nyerjen a temesvári magyar színház munkájába. Az idei turné alkalmával a kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi, kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi közönség megtekintheti az idei évad három népszerű előadását, a Veszedelmes viszonyok, a Mellékhatások és a Zián és Kopik című produkciókat, illetve a 2008/2009-es évad Amor omnia című nagy sikerű előadását. A körút Gyergyószentmiklóson veszi kezdetét, ahol hétfőn a Zián és Kopik című gyermekelőadást, valamint a Mellékhatások című stúdió-előadást láthatja a közönség.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
szóljon hozzá!