Hirdetés

Erdélyi tudósokat díjaztak

Immár 12 éve ünnepli meg a Magyar Tudomány Ünnepét a Magyar Tudományos Akadémia, amelynek erdélyi központi rendezvényét Marosvásárhelyen szervezte meg az MTA Kolozsvári Területi Bizottsága (KAB) november 13–14-én.

Krónika

2015. november 16., 19:182015. november 16., 19:18

A KAB az eseménysor alkalmával osztotta ki az éves tudományos díjakat, amelyeket a legkiválóbb erdélyi kutatók vehetnek át évről évre. Ezúttal a Tudomány Erdélyi Mestere díjat Murádin László nyelvész vehette át kivételes tudományos kutatómunkája, szerkesztői és közírói munkássága elismeréseként.

A Tudományközvetítés és a Tudományos Bírálat díjat Wanek Ferenc geológus érdemelte ki „a tudás és a tudomány közvetítésében, valamint a fiatalok szakmai beavatásában vállalt szerepéért\". Ezen kívül Fiatal kutatói díjban részesült Róth Ágoston matematikus, illetve Dézsi-Benyovszki Annamária közgazdász.

„A magyar tudomány eredményeinek bemutatásában kitüntetett esemény a Magyar Tudomány Ünnepe, a Magyar Tudományos Akadémia által 12 éve minden év novemberében megrendezett programsorozat. Az eseményfolyam minden évben egy központi téma köré szerveződik, amely közös szempontként érvényesül a rendezvény témaválasztásaiban és előadásaiban. A 2015. évi Magyar Tudomány Ünnepe A tudomány evolúciója: a valós és a virtuális világok címmel a tudományt mint a jövő alakításának meghatározó eszközét kívánta bemutatni az érdeklődőknek\" – olvasható a KAB közleményében.

A rendezvény első felében a BBTE oktatói tartottak előadásokat a Fény nemzetközi éve alkalmából, majd a KAB szakbizottságainak tagjai tartottak előadásokat számítástechnikai, orvosi, gyógyszerészeti, oktatási és nevelési, valamint színháztudományi témakörökben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Júlia nászágya, a „vad” gróf és a szerelmes költő nyomában: emlékünnep kuriózumokkal a koltói Teleki-kastélyban

Emlékünnepre készülnek Koltón a Teleki-kastélyban, ahol egykor Petőfi Sándor és Szendrey Júlia töltötte mézesheteit. Miért nevezték „vad” grófnak Teleki Sándort, miként barátkozott össze az arisztokráciát megvető Petőfivel?

Júlia nászágya, a „vad” gróf és a szerelmes költő nyomában: emlékünnep kuriózumokkal a koltói Teleki-kastélyban
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Rendhagyó családtörténetekbe is beavat a nagyváradi Zsidó Kulturális Napok

Nagyváradon másodszor rendezik meg szeptember 4. és 6. között a Zsidó Kulturális Napokat. A rendezvény kapcsán Rézműves Róberttel, a Nagyváradi Zsidó Hitközség kántorával és előimádkozójával beszélgettünk.

Rendhagyó családtörténetekbe is beavat a nagyváradi Zsidó Kulturális Napok
2026. szeptember 02., szerda

Roma kultúra ihlette filmek fesztiválja Erdélyben, fókuszban a cigány származású Robert Plant története

A roma kultúra ihlette alkotásokat sorakoztat fel a RROMA Film Festival, amelyet szeptember 4. és 6. között szerveznek meg Brassóban és a Brassó megyei Ágostonfalván.

Roma kultúra ihlette filmek fesztiválja Erdélyben, fókuszban a cigány származású Robert Plant története
2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
Hirdetés