Erdélyi színésznő a Berlinale vörös szőnyegén, Simion és Ciucă kampányplakátjai a filmvásznon (helyszíni beszámoló)

Autogramokat kértek, fotózkodtak, majd a fesztiválpalota impozáns termében velük együtt nézték végig a ropogós román alkotást. A román rendező hozta a tőle megszokott társadalomkritikát, már-már szatirikus hangvételt – csakhogy az idei filmje valahogy még inkább a romániai, pontosabban az erdélyi, sőt erdélyi magyar néző szívéhez szólt, hiszen nem csupán egyetemes témákat dolgoz fel, hanem a kolozsvári mindennapokat mutatja be.

Azt hiszem, Jude tudatában volt annak, hogy ezt a filmet nem mindenki fogja érteni. Talán nem is feltétlenül akarta, hogy értsék. Valószínűleg fel sem merült a kérdés, hogy a berlini fesztiválpalota közönsége érti-e, miért szerepelnek Simion és Ciucă választási plakátjai egy-egy pillanatra háttérben, vagy hogy a főhős vitája az édesanyjával – arról, hogy Orbán Magyarországa jó hely-e vagy sem – értelmezhető-e számukra.

Bár a film története egy atlétából a létbizonytalanságba sodródott férfira és egy bírósági végrehajtóra, annak drámájára, morális kérdéseire fokuszál, egy erdélyi nézőnek ennél többet ad. Hogyne adna többet, amikor

Egyszerre különös és jóleső viszontlátni a kolozsvári helyszíneket: a teret, ahol reggel elhaladok munkába menet, a Fellegvár lépcsőit, ahol – akárcsak a főhősnő – én is rúgtam be diákként, a Mega Image boltot, ahol kenyeret szoktam venni. De a film ennél is többet ad, mert ott forgott körülöttünk, ott zajlik körülöttünk.

És igen, jó érzés volt látni mindennek középpontjában egy erdélyi származású színésznőt, aki bár Németországban (is) él, az ember olykor látja őt Kolozsvár utcáin, a színház büféjében vagy egy-egy kulturális rendezvényen.

Másfelől szinte vicces volt olvasni az első nemzetközi kritikákat, amelyek főként azt emelték ki, hogy a film Roberto Rossellini 1951-es Európa ’51 című alkotásának újragondolása – amit egyébként a film plakátja is sugall. Erdélyi, kolozsvári szemmel nézve ez az alkotás egészen más.

A morális probléma köré épített, sok szempontból megrendítő történet, amely görbe tükröt tart a romániai mindennapok elé, rávilágítva az ország számos visszásságára, nemcsak drámaként és szatíraként működik, hanem komédiaként is. Különösen szép, ahogy Jude a humort nem a szegény és elmaradott Románia sztereotipikus sajátosságaira építi, hanem ezektől eltávolodva, frappáns helyzeteket teremtve nevettet.

Ugyanakkor a modern világ kritikája erőteljesen kihallatszik belőle – legyen szó a mai Romániáról, Kolozsvárról, az ingatlanfejlesztők visszás ügyleteiről vagy a közalkalmazottak tehetetlenségéről. Sokan fogják leírni a film kapcsán, hogy ezeket már feldolgozták milliószor, hogy a film nem ad semmi újat.

A filmben van „bozgorozás”, szóba kerül Trianon, és olyan beszélgetéseket hallunk, amelyek a két nemzet különös kapcsolatára reflektálnak. De ahogy a film a főhős dilemmájára és morális problémájára sem kínál megoldást, megnyugvást, úgy a közel kétórás alkotás a mindennapi „bajainkat” sem próbálja megoldani. Nem is teheti. És épp ez a lényege.