Hirdetés

Erdélyi alkotások nyertek a lakiteleki filmszemlén

•  Fotó: Vargyasi Levente

Fotó: Vargyasi Levente

Vargyasi Levente sepsiszentgyörgyi rendező és Kinda István néprajzkutató Meszesek című néprajzi dokumentumfilmje nyerte a Közösségi Televíziók XIV. Filmszemléjének 700 ezer forintos fődíját Lakiteleken a hétvégén.

Kiss Judit

2014. november 09., 19:192014. november 09., 19:19

A fődíjas film megkapta a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. különdíját is. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 300 ezer forintos különdíját Csibi László székelyudvarhelyi rendező A kastély árnyékában és Kós Károly című alkotásai kapták.

A Meszesek című dokumentumfilm a hagyományos erdei iparról, az erdőlést, bányászatot és kohászatot ötvöző mészégetésről, az ahhoz kötődő életformáról, valamint vargyasi mészégetők mindennapjairól szól. Az eltűnőfélben lévő mesterségről szóló alkotás két főszereplője az erdővidéki Vargyas mellett található katlan tulajdonosa és fősegédje.

A film tavaly decemberi sepsiszentgyörgyi bemutatóján Kinda István, a film egyik készítője, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa elmondta, 2007 óta követi a filmbéli katlant s a körülötte élők sorsát – akkor még tucatnyi mészégető helyszínt mért fel, ám számuk azóta csökkent, csupán 5–6 maradt már.

A néprajzi dokumentumfilmet egyébként többször díjazták már, augusztus végén megnyerte az Első Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, amelyet a Dr. Kós Károly Közhasznú Alapítvány szervezésében Kós Károly szülőfalujában, Sztánán tartottak.

Csibi László A kastély árnyékában című, 2012-ben készített alkotásában a Bánffy család, valamint az egykoron „Erdély Versailles-ának” nevezett bonchidai kastélyuk sorsa elevenedik meg a helybéliek emlékei által, ahogy azt látták és megélték ott, „a kastély árnyékában”. Csibi László, aki Kós Károly című portréfilmjét 2013-ban készítette, 2012-ben végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem fotó, film, média szakán.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója a díjátadón elmondta, hogy 61 filmet neveztek a filmszemlére, melyből 22 jutott a döntőbe. A Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület 14. alkalommal hirdette meg a filmszemlét, amely ebben az évben Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró előtt is tisztelgett.

A november 4. és 7. között rendezett filmszemlének a Lakiteleki Népfőiskola adott otthont. Krónika, kórkép, művelődés, portré és fikciós műsorok, valamint híradó-tudósítás az internetre kategóriákban lehetett nevezni.

A zsűri elnöke, Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere a filmszemlét értékelve hangsúlyozta: az a cél, hogy segítsék a pályájuk elején álló alkotókat. A filmek utóéletét, forgalmazását sanyarúnak nevezte, amin segítene az, ha lenne egy olyan intézmény, amelyik a forgalmazást összefogja, mert szavai szerint, „a film akkor születik meg, ha megnézi az ember”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés