2010. november 29., 12:322010. november 29., 12:32
Sipos Gábor, az EME elnöke, aki a kötetet Pál Judittal közösen szerkesztette, lapunknak elmondta, az emlékkönyv 45 szerző tanulmányát tartalmazza, ezek tematikájukban az ünnepelt érdeklődési köréhez tartoznak. Az írások Egyed Ákos fő kutatási témáival foglalkoznak: Háromszék 1848–49-es történelmével, a parasztság történetével vagy a magyarságkutatással.
A kötetet Péntek János akadémikus mutatta be, majd Egyed Ákos mesélte el, hogy személyes élményei hogyan befolyásolták kutatási témáinak kiválasztásában. Az EME egykori elnöke kifejtette, elégtétel volt számára, hogy hozzájárulhatott az egyesület újraindításához. „Amikor először jelent meg Háromszék 1848–1849 című kötete, Egyed Ákos Háromszék vármegye közönségének ajánlotta. Megdöbbentő volt, de ő úgy érezte, kell köszönnie a közösségnek, amelyből származik” – elevenítette fel Sipos Gábor.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.