2012. április 17., 08:532012. április 17., 08:53
„Az EMKE továbbra is nemzeti jelentőségű intézmény, ezzel pedig a szervezetre jelentős, elsősorban elszámolási felelősség hárul Magyarország kormányával, valamint a hozzánk tartozó civil szervezetekkel szemben. Ez ugyanakkor kedves felelősség, hiszen mindeközben az EMKE kapcsolja össze a különböző kulturális autonóm szigetek – a Magyar Házak, a társ- és fiókszervezetek – tevékenységét” – hangsúlyozta Dáné Tibor Kálmán.
Mint mondta, a szervezet elnöksége csupán a jéghegy csúcsát jelenti, amely a különböző régiókban, településeken önkéntesen tevékenykedő EMKE-aktivisták nélkül nem tudna fennmaradni. Hozzátette, céljaik között szerepel, hogy az egyesület tulajdonában álló ingatlanokat jogilag is átadják azon közösségeknek, szervezeteknek, amelyek kellőképpen megerősödtek az ezzel járó feladatok átvállalásához. Az EMKE elnöke példaként említette a Farkaslakán található, Ágnes asszony házának nevezett épületet, amely Tamási Áron húgának otthona volt.
Az ingatlant a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület, valamint a helyi önkormányzat kapta meg, ezzel kapcsolatban Hadnagy Jolán, a Tamási-egyesület elnöke elmondta, az ősz folyamán támogatásokból sikerült alapjaiban megerősíteni a házat, néhány héten belül pedig az új tetőszerkezet is elkészül.
A közgyűlésen Hegedűs Csilla, a művelődésügyi minisztérium tanácsosa közvetítette Kelemen Hunor tárcavezető üzenetét. Amint az RMDSZ elnöke rámutatott, a közönségszervezésben továbbra is kulcsfontosságú az értelmiség szerepe, az EMKE pedig az erdélyi magyar kulturális élet egyik legfontosabb intézményépítő szervezete, hiszen számos társadalmi csoportot megszólít.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntését Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja tolmácsolta. A helyettes államtitkár üzenetében hangsúlyozta: az önállóan működő közművelődési egyesület eleget tesz az alapítók céljának, a magyar nyelv és a nemzeti öntudat erősítését szolgálja, emiatt pedig a magyar kormány is felelőséggel tartozik a szervezettel szemben.
Az EMKE közgyűlésén egyébként ismételten megválasztották a négyéves mandátumát idén befejező elnökséget, amelybe két új tagot is felvettek – Ferencz Angélát, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatóját, illetve Imreh-Marton Istvánt, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatóját. A tisztújító közgyűlést követően egyébként a hagyományokhoz híven kiosztották a szervezet díjait.
| Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) díjait a kolozsvári Protestáns Teológia dísztermében adták át szombaton erdélyi magyar közéleti személyiségeknek. Az idei díjazottak: Cseke Péter Tamás újságíró, Both Zsuzsa és Both József néptáncművész, Vajda András néprajzkutató, Fülöp Júlia és Dulányi B. Aladár művelődésszervező, Dukász Péter, Bányai Kelemen Barna és Albert Júlia színművész, Köllő Margit textilművész, Kosz Orsolya könyvtárigazgató, Zsigmond Ilka szerkesztő, Bartha Bálint vállalkozó és Uray Péter koreográfus, rendező. Életműdíjat kapott Marosi Ildikó irodalomtörténész. |
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.