
Fotó: Radioromaniacultural.ro
Erdélyi magyar színházak mutatkoznak be Bukarestben a MASZÍN (Magyar Színházi Szövetség) és az UNITER (Román Színházi Szövetség) által közösen, első ízben szervezendő BukFeszt szemlén.
2022. május 02., 15:262022. május 02., 15:26
A fesztivál június 7. és 12. között várja a közönséget az Odeon színházban – jelentette be honlapján az UNITER. A szemlén a 2016-ban alakult MASZÍN tagjai – a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház, a szatmárnémeti Harag György Társulat, a Csíki Játékszín, valamint a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata – lépnek fel.
Amint az UNITER közleményében olvasható, a Magyar Színházi Szövetséget alapító színházak egyik legfontosabb célkitűzése a romániai magyar kisebbség kulturális igényeinek kielégítése,
A szemle öt napja alatt tíz előadást láthat a bukaresti közönség, és könyvbemutatót is tartanak: Visky András Az ember tragédiája című, 2021-ben megjelent kötetét ismerheti meg a közönség. Visky András dramaturg Silviu Purcărete rendező temesvári Tragédia-bemutatója kapcsán írta a könyvet.
A BukFeszt szemlét kezdeményezők célja ugyanakkor, hogy bekapcsolják az erdélyi magyar társulatokat az országos színházi élet vérkeringésébe, így lehetővé téve, hogy az elmúlt években született, minőségi előadásaikkal mutatkozzanak be a kritikusok előtt. Ezeket a produkciókat a szakma egyrészt a távolság, másrészt a világjárvány okozta korlátozások miatt nem tekinthette meg.
– olvasható a közleményben. Az UNITER székházában május 10-én sajtótájékoztatót tartanak, ekkor jelentik be a BukFeszt részletes programját, valamint a MASZÍN jövőbeni terveit.
A MASZÍN azzal a céllal alakult, hogy érdekképviseleti támogatást és hátteret nyújtson az erdélyi magyar színházak számára, szakmai továbbképzéseket szervezzen, valamint teret adjon a tagszínházak repertoárjából reprezentatív keresztmetszetet kínáló vándorfesztiválnak. A MASZÍN alapítói a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, az Aradi Kamaraszínház, a nagyváradi Szigligeti Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A Csíki Játékszín 2018-ban csatlakozott a MASZÍN-hez.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
szóljon hozzá!