Hirdetés

Elnapolták a Kolozsvár 2020 Európa Kulturális Fővárosa Egyesület bejegyzését

Elnapolta a bíróság a Kolozsvár 2020 Európa Kulturális Fővárosa Egyesület bejegyzését, Gabriela Mot bíró szerint ugyanis hiányosnak bizonyult az egyesület dokumentációja. Az alapító tagok közül ugyanis többen – köztük Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere és Alin Tişe megyei tanácselnök – nem nyújtották be az egyesület megalakulásához szükséges adóbizonylatukat.

Kiss Előd-Gergely

2010. augusztus 05., 10:262010. augusztus 05., 10:26

László Attila, Kolozsvár alpolgármestere ugyanakkor nem aggódik amiatt, hogy a bíróság döntése esetleg hátráltathatná a kincses város ambiciózus projektjét. „Az, hogy néhány hetet csúszik az egyesület bejegyzése, nem befolyásolja a 2020-ra kitűzött kulturális főváros projektet. A társulási szerződés elkészült, a hiányzó dokumentumokat pedig pótoljuk” – nyilatkozta a Krónikának László Attila alpolgármester.

Az egyesület alapító tagjainak zöme jelenleg szabadságát tölti, ezért nem készült el teljes mértékben a dokumentáció – állítja Oana Buzatu, a polgármesteri hivatal szóvivője. Buzatu elmondta: az iratcsomót őszig kiegészítik, legkorábban akkor kerülhet sor az egyesület bejegyzésére. A szóvivő szerint az egyesület bejegyzésének elhalasztása azért nem hátráltatja a Kolozsvár Európa kulturális fővárosa tervet, mert még nem készült el a kulturális főváros címért benyújtandó pályázat menetrendje.

Maguk az érintett elöljárók ugyanakkor eltérően nyilatkoztak. Sorin Apostu, a város polgármestere állítja, ő már benyújtotta az adóbizonylatát. Alin Tişe megyei tanácselnök ugyanakkor közölte, ő még nem írta alá a hivatalos okmányokat, de ezt a mulasztását azonnal pótolja, amint viszszatér szabadságáról. A két politikuson kívül Radu Munteanu, a műszaki egyetem rektora és Ionel Vitoc építész sem adta le az egyesület bejegyezéséhez szükséges iratokat, utóbbi szintén azt állítja, ő csatolta a dokumentumokhoz adóbizonylatát. Vitoc is megjegyezte, az egyesület tevékenységének menetrendjét csak a bejegyzést követően készítik el.

Mint arról beszámoltunk, a kincses város önkormányzata június 15-én határozott úgy, hogy Kolozsvár 2020 Európa Kulturális Fővárosa néven egyesületet alapít. Sorin Apostu akkor úgy nyilatkozott: az egyesület bárki előtt nyitott, aki részt akar venni a projekt kidolgozásában. A kolozsvári önkormányzat törekvését Romániában Pécs, Európa jelenlegi kulturális fővárosa, a kincses város magyarországi testvérvárosa is támogatja. Korábban Romániában csak Szebennek sikerült elnyernie az Európa Kulturális Fővárosa címet.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés