Hirdetés

Egyéni hangzásvilág a versmegzenésítés műfajában – MásKÉP zenekar

A MásKÉP zenekar a versmegzenésítés műfajának fiatal, dinamikus képviselője. A műfaj hagyományait csak részben követik, definíciójuk szerint inkább versek által ihletett zenék, mintsem versekre írt dallamok alkotják a repertoárjukat. A zenekar neve is a sajátos, egyéni megszólalást tükrözi.

2017. május 17., 16:002017. május 17., 16:00

Első, debütáló albumuk 2015-ben jelent meg a Fonó Budai Zeneház kiadásában, Új Lenyomat címmel. A cím kettős értelmezésben utal a zenekar által képviselt újszerű versmegzenésítésre. József Attila és Weöres Sándor sokak által ismert költeményei új megközelítésben, az együttes sajátos, komplex dallamaival tolmácsolva, de mégis a zenekart jellemző természetes megszólalásban jutnak el a hallgatósághoz. A korongon olyan népszerű költemények kaptak helyet, mint Weöres Sándor „Álmodozás” és a szürreális képekkel teli „Az éjszaka csodái” című versei, de drámai csúcspontot jelent József Attila „Tiszta szívvel” című verse is. A kezdő dal József Attila Ringatója, amely egyben a MásKÉP fő zenei arculatát is előrevetíti. Nem véletlen, hogy a zenekar ezt a dalt választotta első klipjének elkészítéséhez:

Az album zenei világa egyértelmű „lenyomata” a zenekar munkásságának. A dalokat, melyekben az improvizáció is fontos szerepet kap, számos zenei hatás és műfaj összhangja jellemzi. A hangzás főleg a kárpát-medencei, az ír, a bolgár, a román, a balkáni, az afrikai és az orientális zenei hagyományból táplálkozik, de a végleges zenei szövet a jazz és a kortárs pop elemeivel gazdagodva áll össze.

Hirdetés

2011. évi megalakulásuk óta számos koncerten és fesztiválon találkozhattunk velük. Koncertjeiket a modern zenei hatások és a tradíciók igényes ötvözete jellemzi. Fellépéseik a virtuóz, improvizált hangszerszólók és pergő ritmusok által önfeledt, könnyed és sokszor a közönséget is megtáncoltató örömzenévé válnak.

Tehetségkutatókon és szakmai versenyeken is megmérettették magukat: két alkalommal jutottak be a Talentométer zenei tehetségkutatóra, megnyerték az V. Ceglédi Utcazene Fesztivál szakmai díját, a József Attila Vers-Dal Fesztivál legjobb József Attila vers megzenésítéséért járó fődíját, valamint videoklipjükkel a József Attila MindenkiNET verseny különdíját is.

A MásKÉP zenekarral kicsit más képet kapunk a mindannyiunk által jól ismert versekről: egy új, izgalmas, friss és egyedi képet. Érdemes hát rájuk figyelni!

A zenekar Facebook-oldala: www.facebook.com/maskepzene

A cikk a Cseh Tamás Program támogatásával jelent meg.

Galéria
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés