2011. május 18., 09:222011. május 18., 09:22
Kántor Egyed Péternek a Korunknál 1975 óta kifejtett tevékenységét méltatta, míg a jelenlegi főszerkesztő az író, filozófus tavaly publikált három fontos írását emelte ki. A laudációt Horváth Andor, a Korunk főszerkesztő-helyettese mondta, majd Egyed Péter Bibó István az értelmiség szakmai és etikai hitvallásáról címmel tartott előadást. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára elmondta: az előadás apropóját Bibó István születésének közelgő századik évfordulója adta. Majd kifejtette, szkeptikus az erdélyi magyar értelmiség jövőjét illetően, amely ha nem tud időben lépni, teret veszít. Egyed Péter előadásában többek közt arra mutatott rá: Bibó István értelmiségfelfogása elitista. Eszerint az elit minőségi kritériumot jelent, illetve az elitnek kell kidolgoznia és képviselnie a minőség kritériumrendszerét a társadalom számára.
„A magyar értelmiség fejlődését a történelmi események is hátráltatták, az 1848-as forradalom bukását követően önbizalmát vesztette, és szétszóródott a magyar értelmiségi réteg, a kiegyezést követően pedig kapcsolatba került a hatalommal, és elszakadt saját közegétől” – hangzott el. „Mindenképp az értelmiségi autonómia híve vagyok: mind a politikának, mind a gazdasági szférának tiszteletben kell tartani ezt a szakmai státust. Azt hiszem, hogy a bibói értelmiségi modell érvényes, abban a tekintetben, hogy az értelmiség számára a szakszerűség és szakmai öntudat kell hogy legyen az alapkérdés, az értelmiség másféle szerveződése privilégiumok, rangok szerint – bárhonnan is ajánlják fel ezeket – nem járható út. Ezen az alapon lehet az értelmiség a társadalom elit rétege, vagy részt is vehet benne, hiszen ez a réteg ismeri leginkább a társadalom mély szerkezetét és értékrendszerét” – foglalta össze gondolatait a Krónikának Egyed Péter az ünnepséget követően.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!