Hirdetés

Egoállapotok nyomában – Grecsó Krisztián volt a váradi Törzsasztal vendége

Grecsó Krisztián Megyek utánad című legújabb regénye elő- és utóéletének kulisszatitkaiba engedett betekintést Nagyváradon a péntek esti Törzsasztal, amelyen Kőrössi P. József moderátor ezúttal a budapesti íróval beszélgetett.

Bálint Eszter

2014. október 19., 19:232014. október 19., 19:23

A sokak számára a Nők Lapjából is ismerős történetek során Daru és a nők viszonyát követhetjük nyomon. A regény elején Daru még kiskamasz, aki egyszer csak arra eszmél, hogy barátnője hamarabb érik nála, ami által viszont elvész az addig fennálló paradicsomi állapot, és a fiú immár soha többé nem fogja tudni, hogy a fokozatosan nővé váló lányok mit is akarnak pontosan.

Grecsó célja a regénnyel – mint a beszélgetésen elhangzott – tulajdonképpen a visszatekintés volt, meg akarta nézni korábbi énjeit, egoállapotokat, hiszen az évek során olyan fokú átalakuláson megyünk keresztül, hogy visszafele úgy nézhetünk egykori önmagunkra, mintha valaki más lenne ott.

Az író a könyv megjelenése óta pedig azt tapasztalta, hogy egy idő után az olvasó is elkezdi önmaga értékelését. Volt olyan eset is, amikor ismerőse jelezte, hogy a felesége a könyv hatására kezdett el korábbi kapcsolatairól mesélni, igaz, a férfi meg is kérte Grecsót, hogy többé ne írjon ilyeneket, mert nem kíváncsi ezekre a dolgokra – tette hozzá az író humorosan.

A történetek egyébként a Pletykaanyu című korábbi kötethez hasonlóan a dél-alföldi Viharsarokba kalauzolnak el, a periféria a szerző mostani hősei számára is meghatározó. A nyolc fejezetből összeálló regény során viszont csak Daru fejébe látunk bele, általa ismerkedünk meg a nőkkel is, akikkel összehozta az élet, és csak annyit tudunk meg róluk, amennyit a főhős megért belőlük. Hogy Daru mennyire azonos Grecsó Krisztiánnal, ezúttal sem tudhattuk meg, az író viszont annyit elárult, hogy vett egy-két példát a valóságból, és azokat írta át.

A beszélgetésen ugyanakkor elhangzott, hogy különösen jó év az idei a magyar irodalomban, számtalan jó könyv látott napvilágot. Grecsó – aki az Élet és Irodalom munkatársa – szerint viszont az kellene, hogy Nádas Péter megkapja végre az irodalmi Nobel-díjat, az ugyanis hatalmas lendületet adna az egész magyar irodalomnak. „Hátha majd jövőre”, zárta a gondolatot a szerkesztő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés