Idén a teljes Sétateret belakja a július 4–6. között megrendezésre kerülő Jazz in the Park fesztivál, amelyet idén második alkalommal szerveznek meg Kolozsváron, és a tavalyhoz képest több lesz a kísérő esemény is – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Alin Vaida, a fesztivál igazgatója.
2014. július 02., 19:352014. július 02., 19:35
Mint részletezte: a nagyszínpad mellett ezúttal egy kisebb színpad is rendelkezésükre áll, ahol kihangosítás nélkül, csak akusztikus hangszereket használva játszanak a zenekarok. A kulturális rendezvény programjában ugyanakkor fotókiállítás és kézműves vásár is szerepel – utóbbira több mint száz mesterember jelezte részvételi szándékát.
Emellett szórakoztató szabadtéri események egész sorával készültek a szervezők, a résztvevők ugyanis kipróbálhatják a legújabb Pegas kerékpárokat, valamint a Bosch különleges elektronikus kerékpárjait, de lesz kincsvadászat is. Akik pedig szeretnek a szabadban olvasni, ezt függőágyakban tehetik meg, hiszen a helyszínen ideiglenes könyvtárat is berendeznek a szervezők.
„A fesztivál keretében megszervezett koncertek továbbra is ingyenesek maradnak, tavaly nagyon jó visszhangja volt a rendezvénynek, ezért idén is népszerűsíteni szeretnénk a dzsesszt, a minőségi zenét” – részletezte a fesztiváligazgató.
Hozzáfűzte, csupán egyetlen olyan koncert lesz, amelyre belépőt szednek. Mélanie Pain francia énekesnő a sétatéri Kolozsvári Magyar Operában lép fel a fesztivál vasárnapi zárónapján, erre a produkcióra a belépő 50 lejbe kerül majd. Alin Vaida ezzel kapcsolatban kifejtette: amellett, hogy a dzsesszt népszerűsítik, azt tervezik, hogy évente egy fizetős koncertet is szerveznek, így szoktatva hozzá a nézőket ahhoz, hogy fizetni is kell a kultúráért.
A fesztiváligazgató ugyanakkor kifejtette: a jövőben folyamatos terjeszkedést terveznek, így már idén sem csak a Sétatéren, hanem a Iullius Mall bevásárlóközpont parkjában is lesznek koncertek, a következő években pedig további szabadtéri és fedett helyszínek bevonását is tervezik. Újságírói kérdésre elmondta: többek közt a Szamos-part Donát (Grigorescu) negyedi részén találtak dzsesszkoncert megrendezésére alkalmas helyszínt.
A fesztivál költségvetése mintegy 40 ezer euró, rossz idő esetén a Sétatérre tervezett koncerteket a magyar operában tartják meg. Eredetileg a programban szerepelt a feltörekvő dzsesszzenészek számára megrendezett verseny is, ezt azonban augusztusra halasztották, a helyszín azonban akkor is ugyanaz marad.
A zenei program pénteken a Luz Azul zenekar fellépésével kezdődik, majd Theodora Enache és – a világ öt legjobb dzsessznagybőgőse közé sorolt – Lars Danielsson koncertje nyitja meg hivatalosan a fesztivált.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!